
Légtérsértés? A román hatóságok nem erősítették meg, Ukrajna bejelentését, miszerint orosz rakéta lépett be az ország légterébe
Fotó: Képernyőmentés – videofelvétel
Az ukrán hatóságok arról számoltak be, hogy az Oroszországi Föderáció erőinek egyik rakétája mintegy áthaladt a román légtéren, ahol mintegy két percig tartózkodott, de a román légtérellenőrző rendszer nem észlelt ilyet – közölte szerda reggel a román védelmi tárca.
2024. december 25., 10:412024. december 25., 10:41
2024. december 25., 10:432024. december 25., 10:43
„A román katonai hatóságokat az ukrán katonai hatóságok arról tájékoztatták, hogy reggel fél nyolc körül az Oroszországi Föderáció erőinek egy rakétája, amely vélhetően Ukrajna Csernnivci régiójában csapódott be, áthaladt a Moldovai Köztársaság légterén, és mintegy két percen át Románia légterén is, északon, Darabani város közelében.
– közölte a védelmi minisztérium.
A minisztérium illetékes szervei folytatják a helyzet kivizsgálását, hogy tisztázzák az összes körülményt.
Emellett
a nemzeti és szövetséges légtér védelme érdekében.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!