
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Már három halálos áldozata van a koronavírus Delta variánsának Romániában, közölte az Országos Egészségügyi Intézet. Egy 35 és egy 62 éves személy is meghalt a fertőzés következtében, egyikük sem volt beoltva.
2021. július 07., 17:102021. július 07., 17:10
A Hotnews beszámolója szerint mindketten Bákó megyéből voltak és más, krónikus betegségekben is szenvedtek. Két hete, mint ismeretes, egy 72 éves Pitești-i férfi vesztette életét a koronavírus indiai mutációja által okozott betegségben.
A Delta névre keresztelt vírusvariáns a szakemberek szerint a legalkalmazkodóbb,
Egyre több nyugat-európai országban okoz problémát, elsősorban azáltal, hogy a gyerekek körében is terjed. Franciaországban például egy szerdai bejelentés szerint a fertőzöttek 40 százalékánál már ezt a vírusmutációt mutatták ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!