Hirdetés

Több mint 30 ezren mondták vissza az AstraZeneca oltását Romániában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az elmúlt 24 órában az AstraZeneca oltására előjegyzett mintegy 33 ezer személy mondta vissza az oltási időpontját – nyilatkozta kedden a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

Hírösszefoglaló

2021. március 16., 18:142021. március 16., 18:14

Valeriu Gheorghiţă szerint az AstraZeneca vakcinájára a platformon előjegyzett 446.896 személyből mintegy 33 ezren mondták vissza az időpontjukat. Ugyanakkor míg a hétvégén több mint 100 ezer szabad időpont volt az ezt az oltóanyagot használó központokban, keddre 18.347-re csökkent ezek száma.

Jelen pillanatban 168.027 személynek van előjegyzése az AstraZeneca vakcinájának első dózisára, és mintegy 419 ezren a második dózist kell hogy megkapják.

Hirdetés

A szakember rámutatott, az elmúlt héten 13 európai ország döntött úgy, hogy ideiglenesen felfüggeszti az AstraZeneca egyik vakcinaszállítmányának használatát, hét állam továbbra is használja valamennyi szállítmányt, 15 országban pedig egyáltalán nem oltanak a gyártó vakcinájával. Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália szintén folytatja az ezzel az oltóanyaggal való immunizálást.

Románia úgy határozott, hogy továbbra is használja a terméket, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyott,

és amely esetében a kockázat/előny mérleg továbbra is kedvező – hangsúlyozta Gheorghiţă. Rámutatott, nagyon nehéz volt a döntés, de mérlegelniük kellett, hiszen az esetszámok napról napra nőnek, és egyre több ember szorul intenzív terápiás ellátásra. A szakember hozzátette,

17 millió, AstraZeneca oltással immunizált személy közül 37 szenvedett tromboembóliát, 15 mélyvénás trombózist és 22 tüdőembóliát, tehát az előfordulási arány egy a millióhoz,

miközben a Föld be nem oltott lakosságára kivetítve évente ezerből egy személyt érint a felsorolt három betegség.

Gheorghiţă kifejtette, folyamatosan követik az EMA és az egészségügyi világszervezet ajánlásait, és szükség esetén újraértékelik a döntést. Addig is azt javasolják mind az egészségügyi szakembereknek, mind a beoltottaknak, hogy jelentsék az immunizálás után jelentkező mellékhatásokat.

A koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke arról is beszámolt, hogy

kedd délig 489.273 személy iratkozott fel az oltási platformon valamely oltóközpont várólistájára.

Az Agerpres beszámolója szerint Valeriu Gheorghiţă rámutatott, az oltási kampány harmadik szakaszának első napján, azaz hétfőn összesen 51.629 személy kapott előjegyzést a vakcina első dózisára, közülük 24.699-en a Moderna, 2475-en a Pfizer, 24.455-en az AstraZeneca oltóanyagát kapják meg.

A várólistákra 489.273 személy iratkozott fel, közülük több mint 81 ezren 65 éven felüliek, 60.174-en krónikus betegek, 25.724-en kulcsfontosságú ágazatokban dolgoznak, több mint 252.000-en pedig egyik fenti kategóriába sem tartoznak, de hétfőtől ők is jogosultak a vakcinára.

A szakember szerint eddig több mint 3,6 millió személy hozott létre fiókot az oltási platformon, és közülük 2,1 milliónak már van előjegyzése a vakcinára vagy meg is kapta az oltást.

Valeriu Gheorghiţă azt is elmondta, hogy március 23-ától országos viszonylatban újabb 165 oltópont nyílik. E tekintetben azok a megyék és települések élveznek prioritást, ahol magas a megbetegedések száma. Bukarestben például 54 új oltópontra lehet számítani, tette hozzá. A 165 oltópontnál naponta mintegy 10 ezer személyt tudnak majd immunizálni.

Április második felében ugyanakkor megérkezhet Romániába a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcinájának első szállítmánya,

egyelőre azonban csak néhány tízezer dózisról van szó, mondta az illetékes. Emlékeztetett, hogy a többi oltással ellentétben a Johnson&Johnson termékéből csak egy dózis szükséges, és minden 18 év fölötti személynek ajánlják.

Gheorghiţă szerint a Johnson&Johnson oltóanyagát gyakorlati szempontból inkább mozgó oltópontokban kellene használni azokon a településeken, ahol a lakosság nehezebben jut el az oltási központokba, ez azonban nem jelentené azt, hogy a lakosság többi része nem immunizálhatja majd magát ezzel a vakcinával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
Hirdetés
Hirdetés