
Esélytelen? Georgescu nem ynerhet az elnökválasztáson Tánczos Barna pénzügyminiszter szerint
Fotó: gandul.ro
Lehetetlen, hogy Călin Georgescu megnyerje a megismételt elnökválasztást, ha újra indul – jelentette ki Tanczos Barna pénzügyminiszter.
2025. február 18., 11:592025. február 18., 11:59
Tánczos a HotNews.ro-nak adott interjújában elmondta, hogy „jó oka van” úgy gondolni, hogy Georgescu nem lesz Románia elnöke.
De még ha olyan helyzet állna is elő, hogy egy furcsább elnök nyeri a választásokat, akkor is van parlamentünk és szilárd demokráciánk Romániában, amit nemrég láthattunk, egy rendkívüli hatalomátadás során” – mondta a pénzügyminiszter Klaus Iohannis államfő lemondására utalva arra a kérdésre, hogy hogyan látja Románia fejlődésének kilátásait abban az esetben, ha Georgescu nyeri az elnökválasztást.
„Megvannak az alkotmányos megoldások, megvan a folyamatosság és a stabilitás, többek között a Cotroceni-palotában (az elnöki rezidencia – szerk. megj.) is. Van parlamentünk, ahol szilárd Európa-párti, Nyugat-párti demokratikus többségünk van. Az, hogy az USR nincs kormányon, konjunkturális tényező, de nehéz esetekben, például amikor meg kell védenünk a demokratikus intézményeket, amikor meg kell védenünk a romániai demokráciát, ez az Európa-párti többség bizonyára összefog és egységesen cselekszik.
– tette hozzá Tánczos Barna.
A CURS január végén közzétett felmérése szerint Călin Georgescu továbbra is a legnépszerűbb potenciális elnökjelölt.
Mint ismeretes, az elnökválasztás eredményét azért érvénytelenítették, mert a hírszerző szervek azt állították:
Emellett kiderült, hogy bár az általa benyújtott elszámolás szerint nulla lejt költött a kampányára, az valójában legalább egymillió euróba került.
Ennek nyomán még az is bizonytalan, hogy a választást érvénytelenítő alkotmánybíróság engedélyezi-e Georgescu indulását a megismételt megmérettetésen.

Az érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu bejelentette, hogy a megismételt választáson is el kíván indulni. Ennek érdekében megkezdi az aláírásgyűjtést.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőtestülete hétfő reggeli online ülésén döntött a belső konzultáció kérdésének végső formájáról; az erre adott válaszok eredménye alapján eldönti, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) akadályozza a reformokat – szögezte le hétfőn Radu Miruță, a kormányba a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) delegált védelmi miniszter.
Nem zárta ki Sorin Grindeanu, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy pártja még a 2027-re kitűzött időpont előtt átvegye a miniszterelnöki tisztséget, ha Ilie Bolojant menesztik a tisztségből.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint Nicușor Dan elnök nem kérte tőle, hogy mondjon le a miniszterelnöki tisztségről a koalíciós feszültség miatt.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) ellenőreinek adják ki magukat csalók, így csikarnak ki személyes, banki adatokat a gyanútlan állampolgároktól.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szombaton bejelentette, hogy a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséghez (ANI) fordul.
A mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) nevében küldött hamis telefonos és online szöveges üzenetekre figyelmeztet a mezőgazdasági minisztérium.
Hétfőn dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
Ellenőrzéseket rendelt el Florin Manole munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyeket is foglalkoztató úgynevezett védett egységeknél.
A hónap elején elhunyt legendás labdarúgóedzőről, Mircea Lucescuról nevezik el a Bukaresti Dinamo Sportklub új stadionját – jelentette be vasárnap Cătălin Predoiu belügyminiszter.
szóljon hozzá!