
Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint az RMDSZ becsapja a választókat
Fotó: Facebook/Stelian Ion
Stelian Ion román igazságügyi miniszter a bukaresti kormánykoalíció szerdai megbeszélését követően úgy nyilatkozott, hogy a koalíció nagyon jól működik, kivéve az igazságügy területén, és a tárcavezető azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy nem tartja tiszteletben a kormányprogramot.
2021. július 07., 18:372021. július 07., 18:37
2021. július 07., 19:132021. július 07., 19:13
„A koalíció rendkívül jól működik, kivéve az igazságügy területén. Az igazságügy terén a PNL-nek és az USR PLUS-nak ugyanaz a véleménye azzal kapcsolatban, hogy jövő héten rendkívüli ülésszakot kellene összehívnunk az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményekkel foglalkozó speciális ügyészi osztály (SIIJ) felszámolására és a hatáskörök átalakítására, ahogy azt a Velencei Bizottság is kéri és ahogy azt a kormány terve is előírja” – jelentette ki az igazságügyi tárca vezetője, aki ezt követően bírálta az RMDSZ-t.
„Mindezt olyan értelemben, hogy úgy teszünk, mintha felszámolnánk a különleges ügyészi részleget, de valójában újra létrehozzuk azt a legfőbb ügyészség keretében” – mondta az igazságügyi miniszter. Ion hangsúlyozta, a Velencei Bizottság véleménye alapján a SIIJ-t fel kell számolni, az ügyészeknek pedig vissza kell adni a részleg létrehozása előtti hatáskörüket, nem pedig átadni a SIIJ összes ügyiratcsomóját egy másik szervnek. „Elfogadhatatlan, hogy beiktassunk egy módosítást, amely azzal a kockázattal jár, hogy más formában, más névvel, más címkével újraalakul a különleges ügyészi részleg. Ezt javasolják az RMDSZ-es kollégák. Ez elfogadhatatlan” – jelentette ki a miniszter.
Erre reagálva Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közölte, nincs patthelyzet a koalíción belül az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményekkel foglalkozó speciális ügyészi osztály (SIIJ) felszámolásának kérdésében, és várja a szenátus rendkívüli ülésszakra való összehívását. „Egy olyan módosításról beszélek, amely azt mondja, hogy a bírákkal kapcsolatos vizsgálatokat egy már meglévő részleg fogja végezni, tehát semmit nem számolnak fel és semmit nem hoznak létre. Van egy már létező részleg a legfőbb ügyészségen belül, a büntetőügyi nyomozói és kriminalisztikai részleg. A mi javaslatunk az, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit, ne kövessünk el újabb hibát, ne hozzunk létre másik részleget, az elöljárókat ez a részleg fogja vizsgálni” – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, a módosításról a jogi bizottságnak is véleményt kell megfogalmaznia.
„A SIIJ felszámolását támogatjuk, és azt kértük, hogy mielőbb hívják össze a szenátust. Nekem nincs semmiféle nézeteltérésem se az igazságügyi miniszterrel, se mással, én azt akarom, hogy jövő héten számoljuk fel a speciális ügyészi részleget” – fogalmazott az RMDSZ vezetője.
A Velencei Bizottság a napokban közölte: a Romániában szükséges igazságügyi reform egyik első lépésének tartja és támogatja az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását, de aggályosnak tartja és elvetné azokat a módosításokat, amelyekkel a képviselőház egészítette ki a kormányzati tervezetet. A SIIJ felszámolásáról márciusban szavazott a bukaresti alsóház, azzal a kiegészítéssel, hogy a bírák és ügyészek ellen csakis a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) – a bírák és ügyészek szakmai testülete, az igazságszolgáltatás függetlenségének „alkotmányos őre” – jóváhagyásával indulhat bűnvádi eljárás.
A sajtó által „mentelmi jogként” emlegetett módosító indítvány kompromisszumként született a koalíciós pártok között, az RMDSZ ugyanis garanciákat akart arra, hogy Románia nem tér vissza a különleges részleg létrehozása előtti időszak ügyészi visszaéléseihez. Az RMDSZ eredetileg azt próbálta elérni, hogy a SIIJ ügyeit ne a másik két különleges részleg – a korrupcióellenes ügyészség (DNA), vagy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) –, hanem a legfőbb ügyészség vegye át. A Velencei Bizottság ajánlása szerint a képviselőházi módosításban bevezetett CSM-szűrő tartalmilag és eljárási szempontból is megkérdőjelezhető, ezért elvetését javasolja.
Az USR-PLUS tisztségviselői úgy értékelték: a Velencei Bizottság nekik adott igazat a koalíciós partnerekkel folytatott vitában. Stelian Ion USR-PLUS-os igazságügyi miniszter és párttársa, Iulia Scîntei, a szenátus jogi bizottságának elnöke hétfőn rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását sürgette a SIIJ felszámolásáról szóló törvénytervezet szenátusi véglegesítése érdekében.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
szóljon hozzá!