Tömeges kilakoltatásba kezdtek a hatóságok � a hazai árvízkárosultakért imádkozott a pápa
Katasztrofális állapotok uralkodnak Románia árvíz sújtotta déli és keleti felében, ahol a két hete tartó dunai árhullám miatt tegnap újabb mintegy kilencezer ember kilakoltatását kellett elrendelni. A víz iszonyatos nyomása alatt sorozatosan repednek a gátak, amelyeket a hatalmas létszámban kivezényelt katonaság képtelen megerősíteni. Kritikus a helyzet Magyarországon és Szerbiában is, Belgrádnál immár halálos áldozatokat követeltek a megáradt folyók.
Minden eddiginél súlyosabbra fordult az árvízi helyzet az ország déli és keleti felében, ahol a dunai árhullám következtében a hatóságoknak újabb mintegy tízezer ember kilakoltatását kellett elrendelniük, miközben az evakuáltak száma így is meghaladja az ötezret. Tegnapra virradóra egyszerre három helyen is átszakadtak a folyam menti védőgátak, amelyeknél a több mint egy hete tartó erősítési munkálatok ellenére sem sikerült feltartóztatni a hömpölygő folyamot. Liviu Rãducan, a Dolj megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnoka közölte, a Bistreþ községtől mintegy négy kilométerre húzódó védvonalon húszméteres repedés keletkezett, amelyen a fékevesztett Duna óriási sebességgel tör keresztül. Szakértők már a múlt héten megjósolták a bistreþi gát várható átszakadását, a hatóságok és a helybeliek azonban abban bíztak, hogy a nagy erőkkel kivezényelt katonaságnak sikerül homokzsákokkal megelőznie a bajt. Ez azonban nem sikerült, emiatt az alacsonyan fekvő Bistreþ, Plosca, Carna, Mãceºu de Jos és Nedea településeken már a hajnali órákban meghúzták a vészharangot, és nekiláttak mintegy kilencezer lakos evakuálásának. A helyszínre látogató Traian Bãsescu elkerülhetetlennek nevezte a tömeges kilakoltatást, ennek ellenére szerinte továbbra sem indokolt szükségállapotot hirdetni a térségben. Az államfő ugyanakkor arra is felszólította a hatóságokat, hogy fordítsanak figyelmet a háziállatok mentésére is.
Drámai helyzet alakult ki a szintén Dolj megyei Dãbuleni és Cãlãraºi falvak térségében is, ahol az itteni partvonalat is áttörte a víz iszonyatos nyomása. Az árvízveszélynek leginkább kitett, négyszáz lelkes Sãrata faluban kora délutánig egyetlen ember sem maradt, a két nagyobbik település mintegy 2500 lakosának azonban az evakuálás előtt arra még maradt ideje, hogy legértékesebb holmiját a katonaság által felajánlott teherautókra rakodja. Menekül otthonából a Konstanca megyei Oltina lakossága is: a falu közelében lévő halastavat ugyanis a folyam a hétvégén teljesen elöntötte, a körülötte létesített védvonal pedig mintegy száz méteren átszakadt. Dolj megyei terepszemléje után ide látogatott tegnap Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő is, aki úgy vélekedett, hogy a hazai gátak és védvonalak elsősorban a Duna történelmi méretű vízhozama miatt nem képesek feltartóztatni az árhullámot. Cãlãraºi megyében Spanþov község körzetében vált kritikussá a helyzet, itt a hatóságok a lakosság által segítve próbálják feltartóztatni az árhullámot, ám ezer embert már innen is ki kellett menekíteni. Valószínűleg hamarosan rosszabbra fordul a helyzet Galac megyében is, ahol tegnap soha nem tapasztalt, 657 centiméteres történelmi vízszintet mértek a Dunán.
Eközben a teljesen elárasztott Dolj megyei Rast község mintegy ezer lakója számára létesített sátortáborban a különböző járványok elkerülése érdekében tegnap védőoltásban részesítették az embereket. Itt vegyesbolt, postahivatal és orvosi rendelő áll az árvízkárosultak rendelkezésére, sőt az egyik katonai sátorban kialakított templomban szombat éjjel húsvéti istentiszteletet tartottak számukra. Az immár országos szinten beindult szolidaritáshullámot azonban beárnyékolja, hogy rendőrségi jelentések szerint a rasti táborban máris megjelentek a szélhámosok, akik árvízkárosultaknak kiadva magukat segélycsomagokat igényelnek, amelyeket aztán a környező üzletekben eladnak. Különben 16. Benedek pápa vasárnap a vatikáni Szent Péter téren elmondott imádságában külön kitért a romániai természeti csapásra, imádságában pedig felszólította a nemzetközi közvéleményt, tegyen meg mindent a kelet-európai árvízkárosultak megsegítésére.
Magyarországon 2500 személyt telepítettek ki árvíz miatt
Hírösszefoglaló Magyarországon a Tiszán és mellékfolyóin várhatóan még egy hétig fennáll a kritikus árvízi helyzet: a Köröszug térségében három helyen koncentrált erőkkel folyik a védekezés a töltések megrepedése miatt. Eközben tovább nőtt az árvíz miatt kitelepítettek száma: a magyarországi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint eddig 2428 embernek kellett elhagynia otthonát. A szegedi medencés kikötőnél bordás megtámasztásokat építettek, mivel a talajszint 5�6 méterrel alacsonyabban van, mint a folyó. Tegnap a Szolnok megyei Szelevényben volt a legkritikusabb a helyzet: szinte minden lakost kitelepítettek, a helyszínre látogató Lamperth Mónika belügyminiszter azonban reményét fejezte ki, hogy sikerül megmenteni a települést. A belügyminiszter az ideiglenesen kitelepített lakosokat befogadó kunszentmártoni tornacsarnokba és az árvízi védvonalakra is ellátogatott. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a közvetlen veszélynek kitett gátszakaszon hatszáz katona dolgozott. A műveletet négy darab húsz tonnás folyami komppal és tizenkét darab lánctalpas úszó-szállító járművel végezték. Az országban rendkívüli készültség van 793 kilométer védvonalon a Tisza folyó Kisköre és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva és a Maros folyó torkolati védelmi szakaszain, valamint a Hármas-Körös teljes hoszszán. Harmadfokú a készültség a Tiszán Tokaj és Kisköre között, a Berettyó alsó és a Sebes-Körös torkolati szakaszán, valamint a Hortobágy�Berettyón összesen 603 kilométer védvonalon. Eközben Szerbiában Belgrád közelében két ember életét vesztette a Száva áradása miatt.
szóljon hozzá!