
Cătălin Nae barátai fantomcégeivel kötött szerződést az ügyészek szerint
Fotó: Universul argesean
Bíróság elé állították a korrupcióellenes ügyészek a bukaresti űrkutatási intézet (INCAS) vezérigazgatóját. Cătălin Naét rendkívül súlyos következményekkel járó, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádolják.
2023. április 18., 17:032023. április 18., 17:03
2023. április 18., 18:252023. április 18., 18:25
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) keddi közleménye szerint bíróság elé állítottak ugyanebben az ügyben négy cégvezetőt is, akiket hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak – írta az Agerpres hírügynökség.
Ezeket a vállalkozásokat a feltételezett bűntársai irányították. Cătălin Nae annak tudatában kötötte meg a szerződéseket, hogy ezek a cégek nem tudnak eleget tenni a kötelezettségeiknek, mivel nem rendelkeznek az ehhez szükséges szakemberekkel és technológiával – olvasható a közleményben.
Az összeg az ügyészek szerint az intézetnek okozott kárnak minősül és a négy üzletember cégeinek jogtalan vagyoni jellegű előnyét képezi. Az INCAS közölte, hogy nem kíván polgári félként belépni a bukaresti törvényszéken tárgyalt perbe. A vádlottak szabadlábon védekezhetnek.

Majdnem 250 büntetőügyet kellene lezárni abban az esetben, ha a hivatali visszaélést oly módon határoznák meg, hogy az csak 250 000 lejnyi okozott jár fölött minősül bűncselekménynek – állítja a korrupcióellenes ügyészség.

Előzetes letartóztatásba helyezték Olaszországban Ionel Arsenét, a Neamţ megyei önkormányzat korábbi, korrupció miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt elnökét.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!