
Újabb riadó. Tulcea megyében ismét orosz drónok miatt kaptak figyelmeztető üzenetet a lakosok
Fotó: Videófelvétel
Ukrajna irányába tartó orosz katonai drónok közeledése miatt riasztották szerdára virradóra az Ukrajnával határos Tulcea megye északi, Duna-menti régióiban élőket.
2024. október 02., 09:582024. október 02., 09:58
A hajnali 3 óra környékén kiadott RO-Alert figyelmeztetésben a katasztrófavédelem azt tanácsolta az embereknek, hogy legyenek óvatosak, mivel tárgyak hullhatnak alá a magasból, és tartózkodjanak védett helyen.
A figyelmeztetés kiadását követően nem sokkal a Duna ukrán partjáról robbanások hallatszottak.
A védelmi tárca közölte, hogy a figyelmeztetés nyomán a drónok megfigyelésére és az ország biztonságának szavatolására a román légierő két F-16-os, illetve a spanyol légierő romániai légi rendészeti feladatot ellátó két F-18-as vadászgépe szállt fel.
A védelmi minisztérium szerint
A minisztérium szokás szerint ezúttal is elítélte az Oroszországi Föderáció által az ukrajnai polgári infrastruktúra létesítményei ellen elkövetett, indokolatlan és a nemzetközi joggal éles ellentétben levő támadásokat.
a védelmi tárca közölte, az ilyenkor szokásos eljárás szerint a helyzet figyelmmel követése érdekében akkor is felszállt a légierő néhány vadászgépe.
Mint arról beszámoltunk, miután Oroszország tavaly kilépett az ukrán gabona exportját lehetővé tevő fekete-tengeri gabonamegállapodásból, műveletet indított az ukrán gabona külföldre szállítását lehetővé tevő infrastruktúra megsemmisítésére.
Ennek részeként sorozatos dróntámadásokat intéz a dunai ukrán kikötővárosok ellen, ennek nyomán zuhantak le a lelőtt drónok román területen. Emiatt Tulcea megye határ menti övezetében repülési tilalmat rendeltek el, és ideiglenes tábori óvóhelyeket építettek.

A védelmi minisztérium péntek reggeli tájékoztatása szerint hajnalban négy vadászgép szállt fel a Mihail Kogălniceanu és a Borcea légi támaszpontról megfigyelni a légteret az ukrán határon.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
szóljon hozzá!