
A legtöbb szavazó középkorú, és idős ember
Fotó: Borbély Fanni
A délután négy óráig beérkező adatok szerint a szavazók túlnyomó többsége a 45 év fölötti korosztályokból került ki. A fiatalokból álló ,,TikTok-nemzedék” sokkal kisebb arányban képviseltette magát.
2024. december 01., 17:242024. december 01., 17:24
2024. december 01., 17:492024. december 01., 17:49
A szavazókörzetenkénti részvételi arányt valós időben közvetítő portál adatai szerint a 2024. december elsejei parlamenti választásokon
A második jelentős korcsoport a 65 év fölöttiek tábora, akik közül mintegy százezer nő és nyolcvanötezer férfi szavazott.
A 35-44 év közöttiek tábora 120 ezer főre tehető, a 25-34 év közöttieké közel 80 ezer, míg legkevesebben a 18-24 év közöttiek járultak az urnák elé, összesen mintegy 45 ezren.
Három férfit állítanak bíróság elé, akiket azzal vádolnak, hogy egy 17 éves lányt erőszakoltak meg egy, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nyári táborában szervezett rendezvényen.
Tárgyalásokat kezdeményez Nicușor Dan államfő a koalíciós pártokkal, hogy a politikai feszültségek ellenére is biztosítsa Románia stratégiai projektjeinek folytatását.
Nicușor Dan államfő szerint Romániának nyilvánosságra kell hoznia a koronavírus elleni Pfizer vakcinák beszerzésével kapcsolatos minden információt.
A tavalyi negyedik negyedévben 9454 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 0,4 százalékkal nagyobb mint 2025 harmadik negyedévében; a kiadások átlagösszege 8075 lej volt, ami a jövedelem 85,4 százalékát jelentette.
Drónokat észleltek a román hadsereg radarjai a hétfőről keddre virradó éjszaka az ukrán légtérben.
Keddtől több romániai benzinkúton 10 lej/liter alá csökkent a gázolaj ára, miután hatályba lépett a jövedéki adó 30 banis mérséklése. Bár az intézkedés nyomán egyes kutaknál 10 lej alá esett vissza az ár, sok helyen továbbra is 10 lej felett maradhat.
Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.
Nagyszabású ellenőrzésekbe kezdett hétfőn a Román Vámhatóság az importból származó, romlandó élelmiszerek terén, miután a kockázatelemzések számos szabálytalanságot tártak fel.
Hideg időjárásra, szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
szóljon hozzá!