
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter személyesen is kiveszi a részét az oltási kampányban
Fotó: Facebook/Ioana Mihăilă
Újfent a koronavírus elleni oltás beadatásának szükségessége mellett szállt síkra Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter. Mint hangsúlyozta, a negyedik hullám az oltatlanoké lesz, és a valószínű, hogy a várható korlátozások is őket fogják sújtani. A be nem oltott egészségügyi dolgozókat pedig előfordulhat, hogy saját költségükön fogják tesztelni.
2021. július 19., 08:532021. július 19., 08:53
„A negyedik hullám az oltatlanoké lesz, elsősorban őket fogja érinteni” – jelentette ki Ioana Mihăilă a Digi 24 hírtelevízió vasárnap esti műsorában. Mint magyarázta,
„Úgy hiszem, a beoltottak kevesebb, mint egy százaléka lett beteg. Azt tudjuk, hogy a delta variáns három személy halálát okozta, és egyikük sem volt beoltva” – fejtette ki a tárcavezető.
Hozzátette: a szakemberek szerint augusztus végére ez a delta variáns lesz a domináns Európa-szerte, így Romániában is.

Romániában – március óta először – ismét emelkedett az egy hét alatt azonosított koronavírus-fertőzöttek száma: a vasárnap záruló héten 39 százalékkal több fertőzést szűrtek ki az előző héthez képest.
Arra a kérdésre, hogy van-e szó új korlátozások bevezetéséről, így felelt:
„Úgy gondolom, hogy a korlátozások főként az oltatlanokra fognak vonatkozni. Ha véleményt kell nyilvánítanom, úgy hiszem, azokat a zárt térben zajló eseményeket kellene korlátoznunk, amelyeken sokan vesznek részt, ha ezek nincsenek beoltva. Ez még csak egy munkahipotézis, nincs a kormány asztalán. Nem javaslat, mivel
– fejtette ki Ioana Mihăilă.
Hozzáfűzte: nem hiszi, hogy kötelezővé válna a kültéri maszkviselés, legalábbis a beoltottak számára.

A Covid-19 elleni vakcina a delta vírustörzzsel szemben is véd – jelentette ki a lakosság beoltásáért felelős bizottság elnöke, Valeriu Gheorghiţă katonaorvos.
„De most, ezekkel a számadatokkal, nincs szó korlátozásokról. Most az esetszámokat kell néznünk, a kórházban levő betegek számát, illetve az intenzív terápiás osztályon fekvő számát, és akkor majd döntést hozunk” – mondta a miniszter.
Beszélt ugyanakkor arról is, hogy amennyiben egy bizonyos határ fölé nő a napi esetszám,
az ezzel járó költségeket pedig a tesztelteknek kell majd állniuk.

Egyelőre nincs szükség Romániában korlátozások bevezetésére a koronavírus delta variánsa terjedésének megfékezése érdekében – jelentette ki pénteken Klaus Iohannis államfő. Ismételten hangsúlyozta ugyanakkor az oltások fontosságát.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
szóljon hozzá!