
Monica Anisie oktatási miniszter
Fotó: Gov.ro
Lemondott a román kormány annak a saját felelősségre kiállított nyilatkozatnak az igénylésétől, amelyet az előzetes tervek szerint a szülőktől kértek volna gyermekük számára a szeptemberi tanévkezdés előtt.
2020. augusztus 31., 23:322020. augusztus 31., 23:32
2020. augusztus 31., 23:352020. augusztus 31., 23:35
Monica Anisie oktatási miniszter hétfőn este közölte, az egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélésén javaslatot tett arra, hogy tekintsenek el a nyilatkozat megkövetelésétől. Nelu Tătaru tárcavezető egyetértett a kezdeményezéssel. Anisie hozzátette, a szóban forgó nyilatkozat már nem fog szerepelni abban a szabályzati útmutatóban, amelyet kedden tesz közzé a két minisztérium a romániai oktatási intézmények számára a járványügyi helyzetben foganatosítandó teendőkről.
A bukaresti egészségügyi minisztérium által augusztus végén közvitára bocsátott, az iskolai tevékenységet a járványügyi helyzetben szabályozó rendelettervezet még arra kötelezte volna a szülőket, hogy
A nyilatkozatban a szülőknek büntetőjogi felelősségük tudatában kellett volna beszámolniuk arról, hogy gyereküknek voltak-e az elmúlt 14 nap során fertőző betegségre utaló szimptómái: láz, köhögés, fejfájás, torokfájás, légzési zavarok, hasmenés, kiütés stb. Az oktatási miniszter nemrég elismerte, rengeteg szülő kereste meg aggódva a minisztériumot a tanévkezdés közeledtével támasztott elvárásokkal kapcsolatban, ellenezve a nyilatkozat megkövetelését is.
Korábban egyébként Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is szükségesnek nevezte a nyilatkozatot.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
1 hozzászólás