Hirdetés

Még mindig Romániában halnak meg a legtöbben közúti balesetben, de látványos a csökkenés

közúti baleset

Közúti baleset: Romániában (77/millió) és Bulgáriában (74/millió) a legmagasabb a halálozási arány

Fotó: Pinti Attila

Mintegy 19 800 ember halt meg az uniós utakon bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, mintegy 600-zal kevesebben, mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent – derült ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentéséből.

MTI

2025. március 18., 17:312025. március 18., 17:31

A 2024-es adatokat tartalmazó jelentés szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma jelentősebben csökkent 2024-ben, mint 2023-ban, a visszaesés üteme azonban továbbra is lassú maradt.

Az uniós bizottság véleménye szerint a feljegyzett adatok azt mutatják, hogy a legtöbb tagállam nem tudja teljesíteni az EU azon célját, hogy 2030-ra felére, 2050-re pedig nullára csökkentse a közúti halálesetek számát.

Hirdetés

A közúti biztonság terén elért előrehaladás az EU-ban továbbra is egyenetlen. Míg egyes tagországok jelentős előrelépéseket tettek, mások továbbra is küzdenek a halálos balesetek számának csökkentéséért.

korábban írtuk

Csökkent, de még mindig igen magas a halálos közúti balesetek száma Romániában
Csökkent, de még mindig igen magas a halálos közúti balesetek száma Romániában

2023-ban több mint 1500 személy vesztette életét Romániában közúti balesetekben – derül ki a Román Rendőrség legfrissebb adataiból.

Az elmúlt öt évben Görögországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban jegyeztek fel „szerény csökkenést”

a közúti halálesetek számát tekintve, míg Írországban és Észtországban növekedés volt tapasztalható.

A tagországok között Bulgária, Dánia, Litvánia, Lengyelország és Szlovénia halad leginkább az 50 százalékos csökkentési cél megvalósítása felé. Az adatok éves ingadozása a kisebb lélekszámú uniós országokban általában mérsékeltebb – jegyzeték meg.

A jelentés szerint az előző évhez hasonlóan továbbra is Svédország és Dánia a legbiztonságosabb ország a közúti közlekedésbiztonság tekintetében. A két ország halálozási rátája a többi tagországhoz képest alacsonynak mondható: 20, illetve 24 haláleset jut egymillió lakosra vetítve.

Ezzel szemben Romániában (77/millió) és Bulgáriában (74/millió) a legmagasabb a halálozási arány, noha – mint kiemelték – mindkét ország jelentős előrelépést tett a közúti halálesetek számának csökkentése terén,

2019 óta több mint 20 százalékos csökkenést értek el. Az uniós átlag a vizsgált évben 44 közúti balesetben bekövetkezett haláleset volt egymillió lakosra vetítve – tájékoztatott az uniós bizottság.

A jelentés kiemelte, hogy továbbra is a vidéki utak jelentik a legnagyobb kockázatot a közlekedők számára, a halálesetek 52 százaléka ezeken az utakon történik. A közúti balesetek többségében férfiak (77 százalék) halnak meg, majd az idősebb, 65 év feletti felnőttek, majd pedig a 18–24 év közötti fiatalok.

A közlekedési eszközöket tekintve a személygépkocsi utasai válnak a legtöbbször a balesetek áldozatává. A személygépkocsit a motorosok (20 százalék), a gyalogosok (18 százalék) és a kerékpárosok (10 százalék) követik.

A veszélyeztetett közlekedők, köztük a gyalogosok, kerékpárosok és motorosok teszik ki a városi balesetek haláleseteinek közel 70 százalékát,

ami – mint a jelentés kiemelte – rávilágít arra, hogy védelmük javítására sürgős szükség van.

A jelentés Magyarország esetében az írta, a rendelkezésre álló adatok szerint közúti balesetekben 2019-ben 602-en, 2020-ben 460, 2021-ben 544-en, 2022-ben 537-en, 2023-ban pedig 472-en haltak meg az országban. Ez azt jelenti, hogy a 2019 és 2023 közötti időszakban 22 százalékkal csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma Magyarországon – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből.

korábban írtuk

​Naponta négy személy hal meg közúti balesetben Romániában, továbbra is listavezető az ország uniós összevetésben
​Naponta négy személy hal meg közúti balesetben Romániában, továbbra is listavezető az ország uniós összevetésben

Európai uniós összevetésben továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos baleset, napi átlagban négy személy veszíti életét közúti tragédiákban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés