Kötelező kültéri maszkviselés: a döntést a helyi hatóságokra bízzák

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Helyi szinteken születik majd döntés arról, hogy bizonyos zsúfolt kültéri helyszíneken is kötelezővé válik-e a maszk használata – jelentette be kedden Ludovic Orban miniszterelnök.

Krónika

2020. július 28., 12:262020. július 28., 12:26

Mint részletezte, a szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy ne központi szinteken hozzák meg a döntést a témában, hanem bízzák azt a megyei katasztrófavédelmi bizottságokra, mivel jobban ismerik a helyzetet.

„Bizonyos tevekénységekről van szó. Például jelezték nekünk, hogy Galac és Brăila környékén a vízparti sétányokon nagy volt a zsúfoltság, és a járvány terjedését egyedül maszkviseléssel lehet elkerülni” – fejtette ki keddi sajtótájékoztatóján a kormányfő.

További példaként a piacokat, vásárokat említette, illetve a gyárak környékén levő buszmegállókat.

„A döntést a megyei katasztrófavédelmi bizottságok fogják meghozni, és

Idézet
az intézkedés csak bizonyos idősávokban lesz érvényes, amikor nagy a zsúfoltság, és csak adott tevékenységekre vonatkozik majd”

– magyarázta a miniszterelnök.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha a napi esetszám eléri Romániában a 2000-et, Orban leszögezte: a célkitűzés ennek elkerülése.

„Minden törvényes úton teszünk ennek érdekében, a kockázati övezetek feltérképezésétől a karantén elrendeléséig. Ugyanakkor a fokozott ellenőrzések kapcsán is az a helyzet, hogy annak érdekében, hogy megvédjük azokat, akik betartják a szabályokat, valahogyan büntetnünk kell azokat, akik nem tartják be” – szögezte le Ludovic Orban.

korábban írtuk

Ludovic Orban bekeményít: kültéren is kötelezhetik a maszkviselést
Ludovic Orban bekeményít: kültéren is kötelezhetik a maszkviselést

Miután sokan fittyet hánynak a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett szabályokra, Ludovic Orban kormányfő azzal fenyegette meg a lakosságot, hogy a zsúfolt kültéri helyszíneken is elrendelhetik a kötelező maszkviselést.

Mint ismeretes, miután a hétvégén is fittyet hánytak a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett szabályokra például a Fekete-tenger romániai partszakaszán nyaralók, Ludovic Orban kormányfő hétfőn azzal fenyegette meg a lakosságot, hogy a zsúfolt kültéri helyszíneken is elrendelhetik a kötelező maszkviselést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni