
Fotó: Gov.ro
Jövő évben elkezdődnek a Victoria-palota felújítási munkálatai, ezért a parlament egyik épületszárnyába költözteti székhelyét a kormány – jelentette be pénteken Marcel Ciolacu kormányfő.
2024. február 16., 12:552024. február 16., 12:55
A miniszterelnök a kormányülés elején beszélt a témáról, hangsúlyozva, hogy
A román kormány székhelyéül szolgáló, a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren álló Victoria-palota Duiliu Marcu építész tervei alapján épült, aki a temesvári operaház új homlokzatát is tervezte.
A palota építését 1937-ben kezdték el, és 1944-ben fejezték be. Az 1944-es bombázások okozta károk miatt a munkálatokat újrakezdték, és 1952-ben fejezték be.
Az eredetileg a külügyminisztérium számára tervezett ingatlan a kommunista időszakban a Külügyminisztérium és a Minisztertanács székhelye volt, 1990-ben pedig az első posztkommunista román kormány székhelye lett.
2004-ben a Victoria-palota felkerült a történelmi műemlékek listájára.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!