
Klaus Iohannis
Fotó: Presidency.ro
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a bírák és ügyészek jogállásának törvényét, az igazságszolgáltatás megszervezésének törvényét és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) törvényét.
2022. november 15., 18:512022. november 15., 18:51
2022. november 15., 19:142022. november 15., 19:14
A szenátus október 17-én fogadta el döntő házként a három igazságügyi törvényt.
A bírák és ügyészek jogállásáról szóló módosított törvényben törölték a fegyelmi vétségek listájáról „az Európai Unió Bírósága, az Emberi Jogok Európai Bírósága, az alkotmánybíróság, valamint a legfelsőbb bíróság határozatainak nyilvánvaló és indokolatlan figyelmen kívül hagyását a jogorvoslati vagy jogegységesítési kérelmek elbírálása során”.
Olyan bírákat választanak ki, akik a legfelsőbb bíróság értékelése szerint megfelelnek a legmagasabb szintű szakmai követelményeknek, illetve a feddhetetlenségi, magatartási és etikai kritériumoknak. A bírák és ügyészek versenyvizsgáin pontegyenlőség esetén a nagyobb szakmai tapasztalatú pályázó van előnyben.
– olvasható a törvényben.
Az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvény kimondja, hogy az igazságszolgáltatás megszervezése a bíróságok és ügyészségek tevékenységét szabályozó elvek és szabályok összessége, amelyek célja, hogy szavatolják a román alkotmány tiszteletben tartását és az egyén alapvető jogainak és szabadságainak biztosítását. Az igazságszolgáltatás a legfelsőbb bíróság és a többi bíróság révén történik. A legfelsőbb bíróságot az elnök, két alelnök és egy vezetőtestület irányítja.
A törvény értelmében 2024. január elsejétől helyezik üzembe az országos elektronikus bírósági irattárat.
A CSM megszervezéséről szóló törvény többek közt arról rendelkezik, hogy a testületbe azokat a bírákat és ügyészeket lehet beválasztani, akik legalább hét éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és az utóbbi három évben nem részesültek fegyelmi szankcióban.

Elutasította az alkotmánybíróság a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Nép Ügyvédje alkotmányossági kifogását, amelyet az igazságügyi törvények ellen nyújtottak be.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfő este bejelentette, hogy alkotmányossági kifogást emel a parlament által korábban elfogadott igazságügyi törvények ellen.
Október 20-án Klaus Iohannis államfő azt nyilatkozta Brüsszelben, hogy ha az igazságügyi törvények kiállják az alkotmányosság próbáját, ki fogja hirdetni ezeket a jogszabályokat – közölte az Agerpres hírügynökség.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke,
„Iohannis lábbal tiporja a romániai igazságszolgáltatást. Nem tiszteli a polgárokat, a jogállamiságot, a nemzetközi partnerségeket. Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa arra kérte, hogy várja meg a Velencei Bizottság véleményezését, mielőtt kihirdeti (vagy nem) az igazságügyi törvényeket. De (...) Iohannisnak semmi sem számít. Az igazságszolgáltatás ellenőrzés alá vonásának tervét végre kell hajtani. Ha Románia menet közben elveszíti európai partnereinek a tiszteletét, az nem sokat számít. A maffiának békére van szüksége” – írta kedden a Facebook-oldalán az ellenzéki politikus.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!