
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Miközben az előzetes vizsgálatok alapján valószínűleg a koronavírus omikron változatával fertőződött meg az a nagybányai rögbijátékos, aki már a Dél-Afrikából való hazatérésekor pozitív tesztet produkált, most három további csapattársának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.
2021. december 07., 18:432021. december 07., 18:43
2021. december 07., 19:132021. december 07., 19:13
Nagy valószínűséggel nem csupán két utas kapta el a koronavírus omikron variánsát azon román állampolgárok közül, akiket múlt kedden menekítettek ki Dél-Afrikából, miután az új változat felbukkanása nyomán felfüggesztették az országba, illetve onnan külföldre irányuló légi forgalmat.
Kedden kiderült, hogy az első teszt után nyolc nappal végzett újabb koronavírusteszt a többi utassal együtt hazaszállított nagybányai rögbicsapat 28 tagja közül három esetében is pozitív lett, míg az egészségügyi minisztérium hétfő este közölte, hogy a csapat azon tagja esetében, akinek két másik utashoz hasonlóan már a hazatéréskor pozitív lett a koronavírus-tesztje, a szekvenálási eljárás részleges eredményei alapján valószínűsíthető, hogy őt is a koronavírus omikron-variánsa fertőzte meg.
Mintáikat ugyanakkor elküldték a bukaresti Cantacuzino Intézetbe, hogy ott a vírus génállományának szekvenálása révén megállapítsák, az omikron variánssal fertőződtek meg vagy sem.
Eközben az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint annak a rögbijátékosnak, akinek a koronavírus-tesztje már a hazatéréskor pozitív lett, és most esetében is az omikronos fertőzés gyanúja merült fel, szintén jó egészségi állapota, jelenleg házi karanténban van. Mintájának szekvenálása a hét végén fejeződik be.
Egyébként a hatóságok közlése szerint a csapat összes érintett játékosa beoltott.
Mint arról beszámoltunk, a Dél-Afrikából múlt héten kimenekítettek közül két személy – egy Brassó megyei nő és egy Vaslui megyei férfi – esetében már bebizonyosodott, hogy az omikron variánst kapták el. Utóbbi a beszámolók szerint arra panaszkodik, hogy a szomszédai gyakorlatilag kiközösítették.
Maguk a karantén betartását ellenőrző rendőrök sem mernek felmenni a lakására, amikor megérkeznek, csak annyit kérnek, hogy álljon ki az ablakba, hogy így bizonyosodjanak meg róla: valóban otthon van.

„Nagy a valószínűsége” annak, hogy a Dél-Afrikából hazahozott, pozitív koronavírustesztű személyek a vírus omikron variánsával fertőződtek meg.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
szóljon hozzá!