
Képünk illusztráció
Fotó: Egészségügyi Világszervezet
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön megerősítette, amit az egészségügyi tárca korábban már közölt: „nagy a valószínűsége” annak, hogy a Dél-Afrikából hazahozott, pozitív koronavírustesztet produkáló személyek a vírus omikron variánsával fertőződtek meg. Hangsúlyozta azonban, hogy a fertőzöttek tünetmentesek, és 14 napig elkülönítésben lesznek, megfigyelés alatt.
2021. december 02., 17:402021. december 02., 17:40
2021. december 02., 17:412021. december 02., 17:41
A minták szekvenálásának eddigi adatai több mutációt is kimutattak már a vírusban, de meg kell várni a folyamat végét, hogy biztosan tudni lehessen, az omikron variánsról, vagy egy más törzsről van szó, mondta sajtónyilatkozatában Rafila. Véleménye szerint azonban
Kedden 46 román állampolgárt szállítottak haza Dél-Afrikából a román hatóságok, három személy koronavírustesztje pozitív volt. Mintáik szekvenálása több napig tart, de az első tesztek szerint „alapos a gyanú”, hogy ketten közülük az omikron variánssal fertőződtek meg – tájékoztatott korábban az egészségügyi minisztérium.

Három személynek is pozitív lett a koronavírustesztje azok közül, akiket kedden szállítottak haza Romániába Dél-Afrikából, ahol felütötte a fejét a SARS-COV-2 új variánsa, az omikron.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.
Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.
Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.
szóljon hozzá!