Hirdetés

Nőhet az omikronos esetek száma: három további, Dél-Afrikából hazatért rögbijátékos tesztje lett pozitív

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Miközben az előzetes vizsgálatok alapján valószínűleg a koronavírus omikron változatával fertőződött meg az a nagybányai rögbijátékos, aki már a Dél-Afrikából való hazatérésekor pozitív tesztet produkált, most három további csapattársának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Balogh Levente

2021. december 07., 18:432021. december 07., 18:43

2021. december 07., 19:132021. december 07., 19:13

Nagy valószínűséggel nem csupán két utas kapta el a koronavírus omikron variánsát azon román állampolgárok közül, akiket múlt kedden menekítettek ki Dél-Afrikából, miután az új változat felbukkanása nyomán felfüggesztették az országba, illetve onnan külföldre irányuló légi forgalmat.

Kedden kiderült, hogy az első teszt után nyolc nappal végzett újabb koronavírusteszt a többi utassal együtt hazaszállított nagybányai rögbicsapat 28 tagja közül három esetében is pozitív lett, míg az egészségügyi minisztérium hétfő este közölte, hogy a csapat azon tagja esetében, akinek két másik utashoz hasonlóan már a hazatéréskor pozitív lett a koronavírus-tesztje, a szekvenálási eljárás részleges eredményei alapján valószínűsíthető, hogy őt is a koronavírus omikron-variánsa fertőzte meg.

Hirdetés

A keddi beszámolók szerint azon három sportoló, akinek a tesztje most lett pozitív, jó egészségi állapotnak örvend, és teljesen tünetmentes.

Mintáikat ugyanakkor elküldték a bukaresti Cantacuzino Intézetbe, hogy ott a vírus génállományának szekvenálása révén megállapítsák, az omikron variánssal fertőződtek meg vagy sem.

Eközben az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint annak a rögbijátékosnak, akinek a koronavírus-tesztje már a hazatéréskor pozitív lett, és most esetében is az omikronos fertőzés gyanúja merült fel, szintén jó egészségi állapota, jelenleg házi karanténban van. Mintájának szekvenálása a hét végén fejeződik be.

A nagybányai rögbijátékos november 30-án érkezett egy különgéppel az országba Dél-Afrikából több más román állampolgárral együtt, és pozitív volt a koronavírustesztje. A repülő utasai közül kettőt igazoltan az omikron-variáns fertőzött meg. 

Egyébként a hatóságok közlése szerint a csapat összes érintett játékosa beoltott.

Mint arról beszámoltunk, a Dél-Afrikából múlt héten kimenekítettek közül két személy – egy Brassó megyei nő és egy Vaslui megyei férfi – esetében már bebizonyosodott, hogy az omikron variánst kapták el. Utóbbi a beszámolók szerint arra panaszkodik, hogy a szomszédai gyakorlatilag kiközösítették.

Bârlad városában található lakásában van kötelező elkülönítésben, szomszédai pedig arra szólították fel, hogy se az ajtót, se az ablakokat ne nyissa ki, nehogy a vírus az ablakon keresztül jusson ki.

Maguk a karantén betartását ellenőrző rendőrök sem mernek felmenni a lakására, amikor megérkeznek, csak annyit kérnek, hogy álljon ki az ablakba, hogy így bizonyosodjanak meg róla: valóban otthon van. 

 

korábban írtuk

Rafila szerint is valószínű, hogy az omikron variánssal fertőződtek meg a Dél-Afrikából hazahozott személyek
Rafila szerint is valószínű, hogy az omikron variánssal fertőződtek meg a Dél-Afrikából hazahozott személyek

„Nagy a valószínűsége” annak, hogy a Dél-Afrikából hazahozott, pozitív koronavírustesztű személyek a vírus omikron variánsával fertőződtek meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
2026. október 11., vasárnap

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés

A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Büntetlenül megússzák: elévülnek a 2018-as csendőrattak során elkövetett bűncselekmények

A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.

Büntetlenül megússzák: elévülnek a 2018-as csendőrattak során elkövetett bűncselekmények
2026. október 10., szombat

Készülhetünk a kötelező sorkatonai szolgálatra? A védelmi minisztérium tisztázta a kérdést

Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.

Készülhetünk a kötelező sorkatonai szolgálatra? A védelmi minisztérium tisztázta a kérdést
2026. október 10., szombat

Bolojan elmondta, mekkora esély van arra, hogy a PNL ismét koalícióra lépjen a PSD-vel

Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.

Bolojan elmondta, mekkora esély van arra, hogy a PNL ismét koalícióra lépjen a PSD-vel
Hirdetés
Hirdetés