Fotó: Pixabay.com
Harminc év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta alapfokon a Bákó megyei törvényszék azt a férfit, aki tavaly márciusban túszul ejtett, majd hidegvérrel meggyilkolt két munkást. Az elkövetőnek kétmillió euró kártérítést is fizetnie kell.
2022. október 07., 19:352022. október 07., 19:35
2022. október 07., 19:402022. október 07., 19:40
Az annak idején országos visszhangot – és megdöbbenést – kiváltó bűncselekmény ügyében több mint másfél év elteltével hirdetett – megfellebbezhető – ítéletet a törvényszék. Mint arról beszámoltunk, az akkor 68 éves Gheorghe Moroşanu tavaly márciusban túszul ejtett két, az egykori lakása felújításán dolgozó munkást a Bákó megyei Ónfalván (Onești). A férfit és családját évekkel korábban kilakoltatták a tömbházlakásból, ugyanakkor az ingatlannal még 2008-ban kártalanította a bíróság egy büntetőperben azt a céget, amelytől a túszejtő felesége sikkasztott. Moroşanu nem tudta túltenni magát a történteken, és úgy akart elégtételt venni vélt sérelmén, hogy kioltja a volt lakása felújításán dolgozó munkások életét.
A Bákó megyei törvényszék pénteken kihirdetett, nem jogerős ítéletében minősített emberölés, erőszakos fogva tartás, valamint közrendháborítás vádjával a büntető törvénykönyv alapján kiszabható legsúlyosabb büntetéssel, 30 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta Gheorghe Moroşanut. Felesége, a bűncselekmény kitervelése és elkövetése során végig a férjének segédkező, cinkosként viselkedő Aurelia Moroşan 12 év szabadságvesztést kapott kétszeri erőszakos fogvatartásban való bűnrészességért.
Szolgálati hanyagság miatt ügyészségi feljelentést tesz a belügyminisztérium azzal kapcsolatban, ahogyan a rendőrség eljárt a kettős gyilkosságba torkollt ónfalvi (Onești) túszejtés ügyében – jelentette be szerdán este Lucian Bode belügyminiszter. A tárcavezető egyúttal leváltotta a Bákó megyei rendőr-főkapitányság parancsnokait.
Ezen túlmenően a törvényszék összesen 2 millió euró anyagi és erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte a vádlottat két áldozata családja javára. A kártérítés keretében például 200 ezer euró, valamin havi 2000 lej tartásdíj kifizetésére köteles egyik áldozata kiskorú gyermeke javára, amíg a gyermek be nem tölti 26. életévét vagy be nem fejezi tanulmányait.
Lucian Bode belügyminiszter emiatt leváltotta a Bákó megyei rendőr-főkapitányság parancsnokait, és a tárcavezető is elismerte, hogy beosztottai sorozatos mulasztás miatt vétkesek. A rendőrség például késve érkezett ki a helyszínre, és alábecsülte az esemény jelentőségét, holott maga az agresszor jelentette az 112-es hívószámon, hogy túszokat ejtett, akiknek a kivégzésétől sem riad vissza. Bár a belügyminisztérium tavaly márciusban szolgálati hanyagság miatt ügyészségi feljelentést tett azzal kapcsolatban, ahogyan a rendőrség eljárt az ónfalvi túszejtés ügyében, e téren mindeddig elmaradt a felelősségre vonás.
Az Ónfalván (Oneşti) történt kettős gyilkosság ügyében az hozott kedvezőtlen fordulatot, hogy miután a rendőrségi tárgyalónak többórás munka nyomán sikerült úrrá lennie a helyzeten, az egyik túszul ejtett személy rátámadt az agresszorra, mire az több késszúrást mért áldozataira – jelentette ki kedden az Orszá
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!