
Fotó: Gov.ro
Fontolgatják a bukaresti hatóságok, hogy azok a személyek, akik a koronavírus elleni oltási kampány során első vakcinaként AstraZenecát kaptak, emlékeztető oltásként kaphassanak mRNS típusú vakcinát.
2021. július 01., 11:272021. július 01., 11:27
2021. július 01., 11:342021. július 01., 11:34
Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője. Mint mondta, a témában várhatóan jövő héten születik döntés az elmúlt időszakban közölt tudományos adatok, illetve az egészségügyi minisztérium szakbizottságainak ajánlásai alapján.

Valószínűleg megsemmisítik az ország oltási központjaiba már kiosztott 35 000 adag AstraZeneca vakcinát, amelyek lejárati határideje június 30. – jelentette be csütörtökön Valeriu Gheorghiță, az országos oltási kampány koordinátora.
Valeriu Gheorghiță egyúttal azt is bejelentette, hogy az elkövetkező időszakban több mobil oltócsapat száll ki vidéki településekre. Rámutatott: jelen pillanatban világszerte
Ráadásul – tette hozzá a járványnyi szakember –, nem védettek kellőképpen a delta variáns ellen azok, akik nemrég átestek a Covid-19-en.

Az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezetője szerint minden korosztályban jó a kockázat/hasznosság mutatója az AstraZeneca vakcinájának. Az illetékesnek olyan kijelentést adtak a szájába korábban, amit nem mondott.

Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken bejelentette, hogy a brit-svéd AstraZeneca gyógyszervállalat koronavírus-elleni oltóanyag mellékhatásként kapilláris szivárgási szindrómát okozhat, ezért nem javasolja használatát azok számára, akiknél a jelenség már korábban is fellépett.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.
A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!