Hirdetés

Félrerántanák a kormányt az oltyán PSD-sek

PSD Olténia

Slatinában kezdték a PSD belső konzultációinak sorozatát

Fotó: Facebook/PSD Olt

Sorin Grindeanu PSD-elnök az olténiai megyék szociáldemokrata fiókszervezeteivel való találkozója végén kijelentette, hogy a régióbeli kollégák „egybehangzó” véleménye szerint a kormányzás jelenlegi formájában nem folytatható tovább.

Hírösszefoglaló

2026. március 27., 21:312026. március 27., 21:31

A Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette, hogy a regionális megbeszélésen ismertette és megvitatták három lehetséges forgatókönyvet a kormányzással kapcsolatban. Az első, hogy a jelenlegi miniszterelnökkel és felállásban folytatják a kormányzást, a második, hogy ellenzékbe vonulnak, a harmadik, hogy a koalíciót átszervezik. A kollégák felszólalásaiból az az egybehangzó álláspont körvonalazódott, hogy

Idézet
a jelenlegi formában való folytatás kizárt”

– szögezte le az Agerpres szerint Grindeanu. Emlékeztetett, hogy a párt április 20-ára beütemezett átfogó belső konzultációjáig az ország nyolc régiójában szerveznek vitát ebben a témában, és az olténiai az első volt a sorban. A találkozón a gazdasági helyzetről és a kormány által az utóbbi 10 hónapban hozott intézkedésekről, illetve a PSD tevékenységéről beszéltek.

Hirdetés

Grindeanu hangsúlyozta, hogy a négypárti koalícióban a PSD az egyetlen baloldali párt, és ahhoz, hogy például a kiszolgáltatott személyek támogatását, vagyis a szolidaritási csomag elfogadtatását kieszközölje a koalíciós partnereinél, „fenyegetésekre és a parlamenti tevékenység akadályoztatására volt szükség”. És ez a forgatókönyv folyamatosan ismétlődik – tette hozzá.

A szociéldemokrata elnök szerint a pénteki tanácskozás következtetése az, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök eddig nem úgy viselkedett, mint egy négypárti koalíció által támogatott kormányfő.

Marius Oprescu, a PSD Olt megyei szervezetének elnöke és a párt első alelnöke szerint a párt belső konzultációinak sorozatát azért pont Slatinában, az olténiai régióban kezdték meg, mivel itt található a szociáldemokraták egyik legerősebb választói bázisa.

A párt olténiai fiókszervezeteivel tartott belső konzultáció után azt kérdezték az újságírók Sorin Grindeanutól, hogy véleménye szerint Románia jelenleg stabil kormánnyal rendelkezik-e. „Úgy vettem észre, főként azok teszik fel a stabilitást illető kérdést, akik azt akarják, ne történjék semmi...

Idézet
A stabilitás jó, ha prosperitást eredményez. Stabilitás van Fehér-Oroszországban és Észak-Koreában is. De ez nem jelenti azt, hogy ott prosperitás is van. (...) A mi esetünkben a stabilitás akkor jó, ha a románoknak jobb életet nyújt”

– válaszolta Grindeanu. Hozzátette: nem érti, hogy miért kellene ódzkodni egy demokráciában olyan, az alkotmányos és demokratikus szabályokat betartó akcióktól, amelyek jobb, koherensebb kormányzáshoz, az állampolgárokat szolgáló jobb közpolitikákhoz, a kormánykoalíció keretében pedig jobb dialógushoz vezethetnek.

„Ne haragudjanak rám, de nem tartom szükségesnek, hogy csak a stabilitás kedvéért folytassam azt, ami nem vezet prosperitáshoz: egy rosszul működő koalíciót. Miért ne próbálnánk meg, hogy ez az Európa-barát koalíció jobban működjön? Csak egy rosszul értelmezett stabilitás kedvéért?” – mondta Grindeanu.

Romániának jelenleg stabil kormánya van, de majd kiderül április 20-a után, a PSD-nek a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció lezárultát követően, hogy mit jelent a koalíció legnagyobb pártjának a döntése – szögezte még le a szociáldemokrata pártelnök.

Sorin Grindeanu hétfőn jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Párt április 20-án tartja a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultációt, de addig még sor kerül nyolc regionális találkozóra ebben a témában.

korábban írtuk

PSD-s kampányzsarolás: Bolojan a célkeresztben
PSD-s kampányzsarolás: Bolojan a célkeresztben

Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől

SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.

Románia több mint kétmilliárd euróért vásárol légvédelmi eszközöket egy izraeli cégtől
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik

Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.

Nicușor Dan szerint nincs ok pánikra, Románia működik
2026. június 30., kedd

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében
2026. június 30., kedd

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet

Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Marad a vörös hőségriasztás, kedden 41 fok is lehet
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás

Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.

Halálos áldozatot követelt Romániában is a kánikula, több erdélyi megyében okozott kárt a viharos időjárás
2026. június 30., kedd

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet

Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.

A jelek szerint teljes jogkörű kormány nélkül kezdődik a parlamenti szünet
2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
Hirdetés