
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Immár a járdáról is elszállíthatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat, miután Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette az erről szóló törvénymódosítást.
2022. november 15., 14:202022. november 15., 14:20
A KRESZ eddig úgy rendelkezett, hogy a rendőrség elszállíttathatja az úttesten szabálytalanul várakozó autókat – emlékeztet az MTI. A rendelkezés hatályát azáltal terjesztették ki a járdára, hogy törölték a jogszabály szövegéből az „úttest” szót.
Az erről szóló, 2019-ben előterjesztett tervezetet a kétkamarás parlament szenátusa elvetette, a jogszabály végső formájának meghatározásában illetékes képviselőház azonban októberben nagy többséggel megszavazta Cătălin Drulă ellenzéki képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének javaslatát.
Ebben a szabálytalanul parkoló autó elszállítását csak rendőr kezdeményezheti, akkor, ha a járműben „senki sem látható”. Az elszállított járművek őrzésére használt, elkerített területen pedig a nap 24 órájában lehetővé kell tenni, hogy a tulajdonos kiválthassa a gépkocsit, miután kifizette a közlekedési bírságot és az elszállítás költségeit.
A jelenleg hatályos szabályok szerint járdán csak akkor parkolhatnak autók, ha a burkolaton felfestés jelzi ezt a lehetőséget, legalább egy méter széles hely marad a gyalogosoknak, és az autó nem akadályozza a járműforgalmat.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.
Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.
Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.
Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
szóljon hozzá!