Fotó: Psd.ro
Marcel Ciolacu, a háromtagú bukaresti kormánykoalíció legnagyobb alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn azzal vádolta meg a koalíciós partner Nemzeti Liberális Pártot (PNL), hogy olyan stratégiát dolgozott ki, amely szerint a PSD-t teszi felelőssé az energiaár-válság miatt, ennek ellenére úgy véli: a koalíció egyben marad, egy esetleges kormányátalakítás nem jelent katasztrófát.
2022. augusztus 22., 20:102022. augusztus 22., 20:10
2022. augusztus 22., 20:302022. augusztus 22., 20:30
Ciolacu szerint a PNL vezetői múlt héten Sinaián tartottak ülést, amelyen úgy döntöttek, a válsághelyzetért az Országos Energiaár-szabályozó Hatóságot (ANRE) teszik felelőssé, amelynek elnökét a PSD delegálta, valamint őt magát, továbbá PSD-s minisztereket – Sorin Grindeanu közlekedési és Alexandru Rafila egészségügyi tárcavezetőt – érintő kritikákkal próbálják elterelni a figyelmet a saját felelősségükről.
Szerinte ennek nyomán az energetikai ipar területén ismét megjelentek „az okos fiúk” és a piaci spekuláció. Szerinte Virgil Popescunak szeptember elsejéig ki kell dolgoznia egy törvénytervezetet az energiaárak kapcsán, egyben megismételte azon álláspontját, miszerint az energiaárakat szabályozni kell. Mindazonáltal azt állította: nincsenek koalíciós feszültségek.
„A koalíció nem bomlik fel, a koalíció működni fog. Kormányátalakítás mindig van. Egyértelműen megmondtam, a miniszterelnöknek kell javaslatokkal előállnia” – hangsúlyozta Ciolacu. Leszögezte: a kormányátalakítás kizárólag a miniszterelnök hatásköre, de eddig a kormányfő nem állt elő egyetlen miniszter leváltására vonatkozó javaslattal sem.
Nyomatékosította ugyanakkor: attól függetlenül, hogy a kormány tagjainak esetleges cseréje a miniszterelnök hatáskörébe tartozik, az esetleges erre vonatkozó szándékról előzetesen egyeztetnie kell a koalíciós pártok vezetőivel. Arra a felvetésre, hogy kiértékelték-e már a PSD-s miniszterek tevékenységét, megjegyezte: mindig lehetséges jobb munkát végezni, és nem lehetetlen, hogy közülük néhányat lecserélnek. Kijelentette: egy esetleges kormányátalakítás nem jelentene katasztrófát, hiszen az ilyesmi bevett dolognak számít minden demokráciában. Mindazonáltal Ciolacu azt is megjegyezte, hogy ha a PSD nem vállalta volna el múlt év végén, hogy kormányra lépjen, a PNL és a jobboldali koalíció nagy bajba került volna. A miniszterek kiértékelése a koalícióban zajlik – hangsúlyozta a pártelnök.
Mint arról beszámoltunk, kiszivárgott hírek szerint Vasile Dîncu szociáldemokrata párti védelmi miniszter kapcsán merült fel, hogy menesztenék, miután a gyanú szerint ő szivárogtatta ki a nemzetbiztonsági törvények módosítását célzó tervezeteket, amelyek rendkívüli módon megnövelték volna a titkosszolgálatok jogköreit.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem támogatja az energiadrágulás kompenzálásának csökkentését, az árak korlátozását tartja a helyes megoldásnak – olvasható a politikai alakulat pénteki közleményében.
Ionuţ Stroe, a PNL szóvivője Ciolacu kijelentésére reagálva kijelentette: a vádban megfogalmazott forgatókönyv nem létezik, a sinaiai találkozón a kormányzat előtt álló problémákról és a koalíció működésének javításáról esett szó.
Az ANRE kapcsán kijelentette: ez a hatóság jelentkezik a legtöbb hatáskörrel az energiaár-szabályozás terén, ezért megoldásokkal kell előállnia, és aktívabb szerepet kell vállalnia.
Az energiaárak állami szabályozását szorgalmazzák a kormányzó román szociáldemokraták (PSD), akik szerint csak így lehetne kordában tartani a meredek drágulást.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!