Emberi Jogok Európai Bírósága: nem megfelelő az államosított romániai ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete •  Fotó: Coe.int

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete

Fotó: Coe.int

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi döntésében úgy találta, hogy a romániai kommunista rezsim alatt államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa nem megfelelő és továbbra sem működőképes.

MTI

2022. november 08., 21:152022. november 08., 21:15

Romániát a strasbourgi testület 2010-ben szólította fel, hogy tegye hatékonnyá az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét, miután több ezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon.

Az ennek nyomán megszületett új jogorvoslati törvény 2013-ban lépett hatályba. Az EJEB azonban keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy „a mechanizmus továbbra sem eléggé működőképes és homogén”.

Az ügyben 2017-ben további 53 romániai állampolgár fordult az EJEB-hez, akik mindannyian jogerős ítéletet kaptak a javukra, amelyben a tulajdonjog kiadását, vagy kártérítés fizetését rendelték el. Ennek ellenére felperesek egyike sem kapta vissza jogos tulajdonát, vagy nem kaptak megfelelő kártérítést

– ítélte meg a testület.

Az EJEB szerint „a bírósági végzések betartásának tartós elmulasztása és hatékony jogorvoslat hiánya túlzott egyéni terhet rótt a felperesekre”, azért a panaszosok javára egyénenként 10 ezer euró kártérítést ítélet meg. Felhívta emellett a figyelmet, hogy Romániának továbbra is erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy jogszabályait és gyakorlatát összhangba hozza az strasbourgi bíróság következtetéseivel.

korábban írtuk

Ma már nem reális opció a román állam számára az ingatlanrestitúció, téves a jogértelmezés is
Ma már nem reális opció a román állam számára az ingatlanrestitúció, téves a jogértelmezés is

Meglehetősen borúlátóan vázolták a romániai vagyonrestitúció kilátásait jogászok, egyházfők, politikusok Markó Attilának az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás gyakorlatáról szóló kötete Kolozsvárt rendezett bemutatóján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét