Hirdetés

Elhunyt magyarok is szerepelnek Georgescu „Soros-listáján”

Soros

Călin Georgescu azt ígéri: ha megválasztják államfőnek, betiltja Romániában a „Soros-hálózatot”

Fotó: Călin Georgescu/Facebook

Erdélyi magyar értelmiségiek – köztük az élők sorából eltávozottak – is szerepelnek azon a hosszú listán, amelyet Călin Georgescu és körei terjesztenek, és amely szerintük Soros György romániai „embereit” sorjázza. Politikusok, értelmiségiek szerint a román hatóságoknak fel kellene lépniük a Soros-listázással szemben.

Rostás Szabolcs

2025. február 25., 18:392025. február 25., 18:39

Soros György „romániai hálózatának” feltételezett képviselőit tartalmazó névsor terjed az interneten. A listát előbb az államfőválasztás tavaly novemberi első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu tette közzé az X-platformon, majd számos romániai portál, hírtelevízió átvette. Georgescu egyébként nyíltan hadat üzent a Magyarországon született, 94 éves amerikai milliárdosnak, előrebocsátva:

amennyiben megválasztják államfőnek, betiltja Romániában a „Soros-hálózatot”.

Hirdetés

„Teljes bizonyossággal állítom, hogy be fogjuk tiltani a Soros-hálózatot, amely rengeteg rosszat tett az országomnak, a honfitársaimnak. Egy perccel a megválasztásom után betiltom. Minden, amit a Soros-hálózat művelt, nem csak a demokrácia, hanem a kultúra, a hagyományok ellen irányult, emiatt Románia veszített az értékeiből. Sorosnak totálisan az országon kívül a helye. A totális azt jelenti, hogy totálisan, vitának itt nincs helye” – jelentette ki a májusi államfőválasztáson ugyancsak indulni kívánó Călin Georgescu egy podcast-interjúban. A politikus mindezt közösségi oldalain is megismételte, egyik bejegyzését pedig Elon Musk techmilliárdos, a Donald Trump kormányában működő amerikai kormányzati hatékonysági bizottság (DOGE) vezetője megosztotta.

korábban írtuk

A PSD is Soros György áldozata a párt szóvivője szerint
A PSD is Soros György áldozata a párt szóvivője szerint

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a Soros György által a párt ellen felhasznált „több tíz- vagy százmillió euró áldozata”, és nincs kapcsolata Sorossal – jelentette ki hétfőn Lucian Romașcanu, a párt szóvivője, egyben a Buzău megyei önkormányzat elnöke.

A légionárius és vasgárdista eszmékkel szimpatizáló politikus közzé is tett egy 166 nevet sorjázó listát, amely szerinte a „Soros-hálózat” romániai tagjait tartalmazza. A névsort számos portál és hírtelevízió – köztük a Georgescut nyíltan támogató Realitatea Plus, valamint a România TV – terjeszteni kezdte, többen nyíltan „szégyenlistának” vagy a „sorosisták listájának” nevezve. Ezen kívül más politikusokat, közéleti személyiségeket is „Soros-bérencekként” mutatnak be a csatornák.

A világhálón megtalálható névsorban (amelyet lapunk személyiségi jogok miatt nem közöl) román, magyar és német nemzetiségű értelmiségiek, egyetemi oktatók, művészek, színészek, újságírók szerepelnek, továbbá nagyon sokan azok közül, akik évekkel ezelőtt a Soros Alapítvány romániai kirendeltségeinél dolgoztak.

Soros Galéria

A România TV hosszú ideje célkeresztjébe vette a „sorosista” politikusokat

Fotó: Képernyőmentés

A Soros Alapítvány (Nyílt Társadalom Alapítvány) 1990-ben indította el működését Romániában, Bukarestben és Kolozsváron is működtetett irodát, ezeket a kirendeltségeket aztán 2017-ben töröltek az egyesületek és alapítványok nyilvántartásából. Georgescuék listáján megtalálhatóak a Soros Alapítvány kuratóriumának egykori tagjai, irodavezetői is. Köztük számos, ma már nem élő erdélyi magyar értelmiségi, köztük Cs. Gyimesi Éva nyelvész, irodalomtörténész professzor, Horváth Andor esszéíró, szerkesztő, egyetemi oktató, Kántor Lajos irodalomtörténész, szerkesztő.

A listázás kapcsán többen felszólították Marcel Ciolacu miniszterelnököt és Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy lépjenek fel a megbélyegzés, a gyűlöletbeszéd ellen.

Köztük Victoria Stoiciu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, akit az alakulat több más képviselőjéhez hasonlóan a România TV rendszeresen „sorosistaként” mutat be, a közösségi oldalán pedig rengeteg támadást kapott. Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) elnöke, volt államfőjelöltje „fasiszta jellegű mocsoknak” nevezte a Soros György „embereinek” tulajdonított lista közzétételét, ezeknek az embereknek a célkeresztbe állítását. Câmpulung városának polgármestere felszólította a miniszterelnököt és a belügyminisztert, hogy foganatosítsanak intézkedést a listázás ellen, „védjék meg a demokráciát, a kitámadott embereket”.

korábban írtuk

Antonescu: nem szimpatizálok a Soros-rendszerrel, de Georgescu fenyegetőzése elfogadhatatlan
Antonescu: nem szimpatizálok a Soros-rendszerrel, de Georgescu fenyegetőzése elfogadhatatlan

Bírálta a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu a tavalyi államfőválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut, miután az a Soros-hálózat Romániából való kitiltását helyezte kilátásba.

Miközben Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője elfogadhatatlannak nevezte, hogy Romániában embereket listázzanak, Marcel Ciolacu pártelnök-kormányfő közölte: nem hagyhatja szó nélkül, hogy az elmúlt húsz évben a Soros György működtette hálózat megannyi kampányt finanszírozott a román baloldali alakulat ellenében. „Nem vagyok a George Soros pénzének a haszonélvezője, sem én, sem az általam képviselt párt. Ezek a pénzek 20 éven keresztül a PSD és személy szerint ellenem irányultak. Meg kell találnunk, melyek a fontos témák, és abba az irányba húzzunk valamennyien, illetve melyek az élősködő témák” – fogalmazott Marcel Ciolacu.

Magyarországon hét évvel ezelőtt nagy vitát váltott ki, hogy a Figyelő című hetilap 2018 áprilisában közölt egy listát, amelyben a lap állítása szerint Soros Györgyhöz köthető személyeket soroltak fel. „A spekuláns emberei” című névsorban (amelyen elhunytak is szerepeltek) felsoroltak közül többen bírósághoz fordultak, a budapesti Fővárosi Törvényszék pedig alapfokon hozott ítéletében megállapította: a „Soros-lista” nemcsak hamis, szükségtelen, hanem a „történelmi hagyományok miatt” félelemkeltő is volt. A Figyelő című hetilap nyomtatott változata egyébként 2022-ben megszűnt.

korábban írtuk

Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt
Soros- és magyarbérencnek állítják be az ügyvivő román államfőt

Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 19., vasárnap

Villámárvizeket, közlekedési fennakadásokat okoztak a zivatarok Románia több vidékén

Villámárvizeket, közlekedési fennakadásokat okoztak vasárnap az ország több térségét érintő zivatarok.

Villámárvizeket, közlekedési fennakadásokat okoztak a zivatarok Románia több vidékén
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
2026. július 19., vasárnap

Elromlott a mozdony, nyílt pályán volt kénytelen vesztegelni a Budapest és Bukarest között közlekedő vonat

Leállt a Budapest és Bukarest között közlekedő vonat vasárnap a dél-romániai Olt megyében található Caracal és Fărcaşele állomások között, miután meghibásodott a garanciális időszakban lévő mozdony.

Elromlott a mozdony, nyílt pályán volt kénytelen vesztegelni a Budapest és Bukarest között közlekedő vonat
2026. július 18., szombat

Nicușor Dan elmondta, mit gondol egy esetleges felfüggesztési eljárásról

Komolytalannak nevezte az ellene indítandó felfüggesztési eljárás lehetősőgét Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan elmondta, mit gondol  egy esetleges felfüggesztési eljárásról
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Az egészségügyben dolgozók ügyeleti rendszeréről, pótlékairól is rendelkezik az új bértörvénytervezet

Az alapbér 15 százalékának megfelelő pótlékot kaphatnak az egészségügyi intézmények három műszakban dolgozó alkalmazottai – derül ki az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezetéből.

Az egészségügyben dolgozók ügyeleti rendszeréről, pótlékairól is rendelkezik az új bértörvénytervezet
2026. július 18., szombat

Kánikula és zivatarok váltják egymást, néhol erős szél és jégeső is lehet

Sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztásokat adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 15 megyéjére és a fővárosra.

Kánikula és zivatarok váltják egymást, néhol erős szél és jégeső is lehet
2026. július 17., péntek

Új bértörvénytervezet: ezek a pótlékok illetik meg a pedagógusokat

Az elszigetelt településeken dolgozó szakképzett pedagógusok és intézményvezetők az alapbérük legfeljebb 15 százalékának megfelelő pótlékra lesznek jogosultak az új közalkalmazotti bértörvény felülvizsgált tervezete szerint.

Új bértörvénytervezet: ezek a pótlékok illetik meg a pedagógusokat
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Kihallgatták az ügyészek Dan Tanasát bevándorlóellenes Facebook-bejegyzései miatt

Kihallgatták pénteken a legfőbb ügyészségen Dan Tanasăt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője ellen közösség elleni uszítás gyanúja miatt vizsgálódnak – értesült az Agerpres hivatalos forrásokból.

Kihallgatták az ügyészek Dan Tanasát bevándorlóellenes Facebook-bejegyzései miatt
2026. július 17., péntek

EB: Romániában javult az igazságszolgáltatás működése, de a korrupció elleni fellépés továbbra is hiányos

Az EB szerint több ország megerősítette az igazságszolgáltatás függetlenségét védő garanciákat, új korrupcióellenes intézkedéseket vezetett be, illetve az európai médiaszabadságról szóló törvényhez (EMFA) igazította médiaszabályozását.

EB: Romániában javult az igazságszolgáltatás működése, de a korrupció elleni fellépés továbbra is hiányos
2026. július 17., péntek

Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben

Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.

Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben
Hirdetés
Hirdetés