Hirdetés

Antonescu: nem szimpatizálok a Soros-rendszerrel, de Georgescu fenyegetőzése elfogadhatatlan

Antonescu

Figyelmeztet. Crin Antonescu szerint a Georgescu által meghirdetett feketelistázás egyszer már súlyos következményekkel járt Romániában

Fotó: Videófelvétel/Prima TV

Bírálta a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu az érvénytelenített tavalyi államfőválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut, miután az a Soros-hálózat Romániából való kitiltását helyezte kilátásba.

Krónika

2025. február 20., 09:302025. február 20., 09:30

Ugyanakkor Antonescu a Soros-intézményektől si elhatárolódott.

„Semmiféle kapcsolatom nincs mindazzal, amit a Soros Alapítvány és Soros tevékenysége jelentett (...)

Hirdetés
Idézet
Semmiféle szimpátiát nem érzek azzal kapcsolatban, amit a Soros-rendszer Romániában vagy másutt létrehozott. Sőt ellenkezőleg, a politikai életrajzom is ezt mutatja, de semmiképpen sem fogadhatom el a feketelistákat.

Nem tudom elfogadni, mert ennek az országnak a történelmében, az enyémben és az önök történelmében is voltak szörnyű epizódok a feketelisták miatt” – mondta Crin Antonescu szerda este a Digi 24 műsorában.

Szerinte „így ölték meg Nicolae Iorgát, így ölték meg Virgil Madgearut, így gyilkoltak meg ártatlan romániai embereket, ártatlan embereket, mert senki sem lehet annyira bűnös valamiben, hogy meg kelljen gyilkolni”.

Idézet
És voltak szörnyű, soha véget nem érő feketelisták az oroszok bejövetele után, Románia megszállása után, a kommunista rendszer erőszakos bevezetése után is. És nem hiszem, hogy az ilyesmit el lehet fogadni egy szabad világban, legyen az bármilyen konzervatív, mert ebben a szabad világban jogunk van másnak lenni, és senkit nem szabad levadászni ezért”

– tette hozzá Crin Antonescu.

Szerinte a Călin Georgescu körébe tartozó emberek még veszélyesebb kijelentéseket tesznek.

„A Georgescu körüli emberek még durvábbakat mondanak, mint Georgescu. Nemcsak egyszerűen le akarják bontani az állam teljes politikai struktúráját, az összes politikai intézményt, hanem egyértelműen arról beszélnek, hogy mindazokra rátennék a kezüket, akiket különböző dolgokban bűnösnek tartanak” – mondta.

korábban írtuk

Antonescu: Musknak igaza van, Románia nem Brüsszel tartománya és nem is Washington gyarmata
Antonescu: Musknak igaza van, Románia nem Brüsszel tartománya és nem is Washington gyarmata

Bár némi ironikus éllel, de igazat adott Crin Antonescu, a hárompárti bukaresti kormánykoalíció államfőjelöltje Elon Musk techmilliárdosnak, aki egy X-posztban arról írt: Románia megérdemli, hogy szuverén legyen.

Antonescu arra is emlékeztetett, hogy

Románia elnöke a jelenlegi román alkotmány alapján semmit sem tilthat be saját hatáskörben.

„Romániában csak törvénnyel lehet bármit betiltani, és a román elnöknek nincs sem törvénykezdeményezési, sem törvényhozói jogköre arra, hogy bármilyen törvényt elfogadjon. Tehát Georgescu hazudik, de nagyon komolyan, nagyon veszélyes módon hazudik” – tette hozzá Crin Antonescu.

A jelölt egyben

„a régi Securitate” kísértetének nevezte Georgescut, egyben az orosz érdekek képviselőinek nevezte a parlamentbe bejutott három szélsőséges pártot, az AUR-t, az SOS Romániát és a POT-ot, amiért szerdán nem szavazták meg a képviselőházban elfogadott tervezetet arról, hogy a hadsereg lelőhesse a Románia légterét megsértő orosz katonai drónokat.

Mint megírtuk, Georgescu vasárnap a Realitatea hírtelevízióban tett ígéretet a Soros-hálózat kitiltására Romániából.

Ezt ráadásul szerdán is megismételte.

Az Elon Musk techmilliárdoshoz, az amerikai kormányzati költekezést felügyelő hatóságot (DOGE) vezető Elon Muskhoz közel állóként jellemzet Mario Nawfal podcastjában arról beszélt:

ha ő lesz Románia elnöke, azonnal betiltja a Soros György által finanszírozott szervezetek romániai tevékenységét, amelyeket a nemzeti értékek aláásásával vádol.

„Figyeljen, a Soros-hálózatot biztosan be fogjuk tiltani, mert nagy kárt okozott az országomnak, a népemnek. Az első percben. Biztosíthatom önöket. Az első percben. Nem lesz többé. Mert mindaz, amit a Soros-hálózat tett, nemcsak a demokrácia ellen irányult, ami katasztrofális, hanem a kultúra, a hagyományok ellen is, mindaz ellen, ami Románia számára ugyanúgy érték, mint más országok számára. Tehát, ismétlem, Sorost el kell távolítani az országból. Teljesen. Nincs vita. Nincs tárgyalás” – mondta Călin Georgescu.

korábban írtuk

Georgescu „Soros-hálózattal” kapcsolatos kijelentését idézte Elon Musk
Georgescu „Soros-hálózattal” kapcsolatos kijelentését idézte Elon Musk

Az érvénytelenített romániai elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu Soros-hálózattal kapcsolatos fenyegetőzését idézte Elon Musk techmilliárdos.

A szélsőséges, Ukrajna felosztásáról beszélő jelölt egyúttal tagadni próbálta, hogy oroszpárti lenne.

Arról is beszélt, hogy bár Donald Trump hivatalba lépésével javul az Egyesült Államok és Magyraország közötti viszony, ő még jobb viszonyra törekedne Washingtonnal, hiszen egyrészt Románia stratégiai fekvése, a Fekete-tengerre való kijárata miatt rendkívül fontos, másrészt „százszor gazdagabb Magyarországnál”, ezért olyan viszonyt szeretne Románia és Amerika között, mint amilyet az Izraellel ápol.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
Hirdetés