
Figyelmeztető lövéseket is leadtak (képünk illusztráció)
Fotó: Facebook/Politia Romana
Elfogták a hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt, majd megölt egy 8 éves kislányt Albeşti község területén – jelentette be szombaton a Botoşani megyei rendőrség szóvivője.
2024. május 25., 15:062024. május 25., 15:06
Delia Nenişcu tájékoztatása szerint
A 8 éves kislányt holtan találtak szombat hajnalban a hatóságok az Albeşti községhez tartozó Jijia melletti akácerdőben. Delia Nenişcu rendőrségi szóvivő korábbi közlése szerint a gyermek péntek este 8 óra körül egy közelben lakó rokonához indult kíséret nélkül, de nem jutott el a rokonhoz, és nem is tért haza.
Az eddigi információk szerint a kislányt megerőszakolták, majd megölték. A szóvivő tájékoztatása szerint több mint száz rendőrt, csendőrt és határrendészt mozgósítottak és egy helikoptert is bevetettek a tettes kézre kerítésére. A Botoşani megyei ügyészség emberölés gyanújával indított büntetőeljárást – számolt be az Agerpres.

Holtan találtak szombat hajnalban a hatóságok az Albeşti községhez tartozó Jijia melletti akácerdőben egy 8 éves kislányra – tájékoztatott a Botoşani megyei rendőrség.
Jelentős mértékben emelkednek július 1-jétől a közlekedési szabályok megszegéséért kiszabott bírságok. A „frissített” büntetéslistát a minimálbér változásaihoz kötötték, amelynek bruttó értéke idén nyártól 4325 lejre nő.
Az egészségügyi ellátás költségei miatt a romániai lakosság inkább halogatja az orvosi vizsgálatokat; tízből nyolcuk állítja, hogy hamarabb menne orvoshoz, ha részletfizetéssel rendezhetné a számlát – derül ki egy felmérésből.
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Sikerült megoldást találniuk a kormánykoalíció pártjainak a költségvetés elfogadását akadályozó vitákra – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan miniszterelnök.
Radu Miruță védelmi miniszter bejelentése szerint a hadsereg búvárai egy újabb áldozat holttestét emelték ki a Midia kikötőtől 8,6 kilométerre elsüllyedt, 26 méteres mélységben levő vontatóhajóból.
Felfüggesztette szerdán a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját.
Kelemen Hunor elutasítja az „erőfitogtatás” gondolatát a koalícióban, és úgy véli, hogy a feszültségek ellenére a költségvetést el fogják fogadni.
Többórás szünet után megismételték a szavazást a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságában a PSD a munkaügyi minisztérium 2026-os költségvetését módosító javaslatáról, az eredmény azonban megegyezett az előző voksoláskor jegyzettel.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Alina Gorghiu képviselő szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mérlegeli a kormányból való kilépést, mivel a politikai felelősség számukra fontosabb a választási számításoknál.
szóljon hozzá!