A kormányrendelet véget vethet a sorban állásnak, ha valóban elkészül az internetes alkalmazás
Fotó: Pinti Attila
A bukaresti kabinet szerdán elfogadta a járművek forgalomba helyezését, illetve a forgalomból való végleges kivonását online eljárással lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet.
2023. május 24., 18:382023. május 24., 18:38
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az ehhez szükséges internetes alkalmazást még idén működésbe helyezik.
A szaktárca nem közölt pontos határidőt az alkalmazás bevezetésére. A hatóságok tavaly 1 455 388 forgalmi engedélyt bocsátottak ki, és 167 847 járművet töröltek a nyilvántartásból.
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A Börtönőrök Országos Szakszervezetének (SNPP) hétfői közleménye szerint október 20. és 31. között reggel 8 órától a munkaidejük végéig tiltakozó üzeneteket függesztenek ki az Országos Börtönigazgatóság székhelyén.
A székely himnusz a romániai magyar közösség kulturális örökségének része, és nem szabad a román állam elleni gesztusként értelmezni – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Hétfőn tárgyalja az alkotmánybíróság a legfelsőbb bíróság beadványát a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénnyel kapcsolatban, amelyért a kormány felelősséget vállalt a parlamentben.
Bukarest negyedik kerületének polgármestere, Daniel Băluță (PSD) a szavazatok 25 százalékát szerezné meg, ha jövő héten tartanák az időközi főpolgármester-választást – derül ki a CURS vasárnap közzétett felméréséből.
Meghallgatták vasárnap a bukaresti táblabíróság ügyészségén annak a fővárosi Rahova negyedben lévő tömbháznak a közös képviselőjét, ahol péntek reggel robbanás történt, és három ember meghalt.
Elégedetlenséget váltott ki egyes roma közösségekben a kiskorúak közötti házasságkötést tiltó törvénytervezet. Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu) a cigányok utcára vonultak, azt magyarázva: „az eljegyzés elköteleződés, hogy megismerjék egymást a roma fiatalok”.
A bukaresti rendőrség bűnügyi osztályának vezetője a sajtónak elmondta, hogy eddig közel 30 személyt hallgattak ki a pénteki fővárosi tömbházrobbanás ügyében. Az ügyvivő bukaresti főpolgármester szerint senkit sem hagynak az utcán.
A Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt szombaton 14 óra 31 perckor Vâlcea megyében, a Fogaras-Câmpulung szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
szóljon hozzá!