
A tüntetés kezdetben békésen indult, csak késő délután torkolt feszült dulakodásba
Fotó: Képernyőmentés
A fővárosi Victoriei (Győzelem) téren péntek délután jelen lévő tüntetők egy elszigetelt csoportja megpróbálta áttörni a csendőrök kordonját, hogy az úttestre hatoljon, majd különböző kemény tárgyakat és egy petárdát hajítottak a rendfenntartó erők közé.
2025. január 24., 18:402025. január 24., 18:40
A feszültség 16.20 körül tört ki, miután a tüntetők egy csoportja dulakodni kezdett a csendőrökkel, akik a tér kormánypalota előtti részét biztosították.
A csendőröknek sikerült fenntartaniuk a biztonsági kordont, miután erősítést kaptak.
„A tüntetők egy kisebb csoportjáról van szó, akik megpróbálták áttörni a csendőrök által felállított védőkorlátot. Egy petárdát is felrobbantottak, így próbálva fokozni a zavargást. Szerencsére a többi résztvevő elhatárolódott tőlük” – nyilatkozta a Digi24 hírtévének Marius Militaru, a Román Csendőrség szóvivője.
hangsúlyozva, hogy a téren terjengő szúrós szag a felrobbantott petárdától származik – számolt be az Agerpres.
A kormánypalota előtt zajló szakszervezeti tüntetésről élőben tudósító tévéseket a térre érkező Georgescu-szimpatizánsok többször is megszakították munkájukban, szándékosan nagy zajt csapva körülöttök és megrángatva a kamerát.
„Voltak olyanok is, akik helytelenül viselkedtek a média képviselőivel, az önök kollégáival, noha mi többször, nyilvánosan és üzenetekben is határozottan elítéltük az ilyen viselkedést. Ezek elfogadhatatlanok, és minden intézkedést megteszünk, hogy a felvételek alapján azonosítsuk az elkövetőket” – nyilatkozta a Digi24-nek Marius Militaru, a csendőrség szóvivője.
A téren eredetileg a szakszervezetek bejelentett tüntetése zajlott, ám a 13 és 16 óra közöttre beütemezett tüntetés korábban véget ért a kormánypalota előtt, miután a térre bevonult a Călin Georgescu volt államfőjelölt szimpatizánsainak egy csoportja. A téren a késő délutáni órákban már csak néhány száz személy tartózkodott, túlnyomórészt a Călin Georgescu szimpatizánsai.

A román fővárosban tüntetnek a vasutasok, tartalékos katonák, rendőrök, bányászok, erdészeti dolgozók, acélgyári munkások.
Miután az Ifjúsági Parkban szervezett rendezvény résztvevőinek egy része, a Călin Georgescu volt államfőjelölt szimpatizánsai, átjött a Victoriei térre, az ott tüntető szakszervezetek vezetői úgy döntöttek, hogy berekesztik a tiltakozó megmozdulást, mert nem kívántak társulni az érkezőkkel.
– közölte a fővárosi csendőrség.
Korábban, még a tüntetés idő előtti berekesztése előtt, a bukaresti csendőrök megpróbáltak rendet teremteni és szétválasztani a két csoportot a kormánypalota előtti téren, miután a szakszervezeti tüntetők közölték, hogy nem értenek egyet a Călin Georgescu szimpatizánsainak jelenlétével az általuk szervezett akción.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!