
Fotó: Román védelmi minisztérium
A közösségi médiában terjedő orosz álhírt cáfolt a román védelmi minisztérium kedden, amely szerint egy román F-16C vadászrepülőgép bombázta az orosz erőket az ukrajnai Herszon közelében.
2024. január 31., 12:422024. január 31., 12:42
„Álhírre hívjuk fel a figyelmet, amely az X platform (korábban Twitter) egyik fiókján jelent meg, és amely azt állítja, hogy a román légierő egy F-16C típusú repülőgépe január 27-én, szombaton felszállt a konstancai 86. légi támaszpontról, és 03:22-kor az Orosországi Föderáció erőinek egy csoportját bombázta Herszon közelében.
Nyilvánvaló, hogy
Egyébként a platform felhasználói közül sokan helyesen azonosították a félretájékoztatást a poszt alatti kommentekben” – közölte a védelmi tárca.
A minisztérium ezt követően felsorolt néhány főbb tévedést, amelyből kiviláglik, hogy valótlan állításról van szó, amelynek célja, hogy indokolatlan aggodalmakat keltsen.
Eszerint a Gheorghe Mociorniță repülőhadnagyról elnevezett 86-os számú légitámaszpont Borcea településen található, ami Călărași megyében van, nem pedig Konstanca megyében.
„Ráadásul
Továbbá, az úgynevezett hír által jelzett időszakban a román légierő nem hajtott végre repüléseket F-16-os repülőgépekkel” – hangsúlyozta a védelmi tárca
„Az Oroszországi Föderáció ukrajnai illegális inváziójának kitörése óta Románia az Észak-atlanti Szövetség részeként a nemzetközi joggal szigorúan összhangban lévő, szigorúan védelmi jellegű és a regionális biztonságot fenyegető potenciális fenyegetések szintjével arányos intézkedésekkel lépett fel védelmi és elrettentő pozíciójának megerősítése érdekében” – tette hozzá a védelmi minisztérium.
Fontos, hogy a NATO megerősítse jelenlétét, a légi és tengeri drónok elleni képességeit Romániában – hangsúlyozta a Nicușor Dan elnök szerdán.
A barnamedve európai uniós védettségének rugalmasabbá tételét kezdeményezi az Európai Bizottságnál Tánczos Barna megbízott mezőgazdasági miniszter annak érdekében, hogy Románia hatékonyabban tudjon fellépni az emberélet és a mezőgazdaság védelmében.
Rövid, kétperces sajtónyilatkozatban szólította felelősségteljes magatartásra a parlamenti pártokat szerdán Nicușor Dan államfő.
Jelentős szervezeti átalakításra készül az Országos Adóhatóság (ANAF), amelynek célja az adóelkerülés hatékonyabb felderítése, az adóbeszedés javítása és a kockázatosnak minősített adózók célzott ellenőrzése.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Az államreformmal, illetve a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac és Zakariás Zoltán parlamenti képviselő kedd esti egyeztetésén.
Nicușor Dan államfő ismét a korábbi kormánykoalíció pártjaiból álló kormányt szeretne egy technokrata miniszterelnök irányításával, ha az Eugen Tomac alakította kormány nem kap bizalmat a parlamentben – közölte több bukaresti sajtóorgánum.
Egy szakértői kormány „a parlamenti demokrácia háttérbe szorítását jelenti, ami nem helyes” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Cáfolta Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
szóljon hozzá!