Hirdetés

„Kiharcolta” az RMDSZ: elfogadta a képviselőház az államfőválasztás előrehozásáról szóló törvényt

•  Fotó: Románia parlamentje

Fotó: Románia parlamentje

A szenátus után a képviselőház is elfogadta kedden az RMDSZ törvénytervezetét, amely jogalapot teremt az év végén esedékes államfő-választás előrehozására.

MTI

2024. március 05., 13:272024. március 05., 13:27

Az immár csak kihirdetésre váró jogszabályt 183-84 szavazatarányban hagyta jóvá a kétkamarás parlament alsóháza.

A hatályos törvény szerint az új elnököt a hivatalban lévő államfő mandátumának lejárta előtti hónapban kell megválasztani.

Hirdetés

Az új változat szerint akár három hónappal korábban is meg lehet rendezni a voksolást.

Mivel a második mandátumát töltő és újabb ciklusra már nem választható Klaus Iohannis elnök megbízatása december 22-én jár le, hivatali utódja megválasztását legkorábban szeptember elsejére lehetne kiírni.

A törvénymódosítás nem érinti azt az előírást, hogy az államfőválasztást vasárnap tartják, és az is érvényben marad, hogy a kormánynak legalább 75 nappal a szavazás előtt kell meghoznia a választás időpontját kijelölő határozatát.

Az ellenzéki pártok demokráciaellenesnek nevezték a „játékszabályok menet közben történő megváltoztatását”, tiltakoztak az érdemi vitát szerintük ellehetetlenítő sürgősségi eljárás ellen, de javaslataikat a kormánytöbbség elutasította.

A kormánypártok szerint csak szervezési kérdésről van szó, az államfő jogköre nem változik, a voksolás előrehozása viszont időt ad majd a megválasztott elnöknek felkészülni arra, hogy átvegye a megbízatást a leköszönő államfőtől.

Mint arról beszámoltunk, a bukaresti kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) két hete döntött választási szövetség létrehozásáról és a 2024-es év választási menetrendjének megváltoztatásáról. A megállapodás értelmében előrehozzák az ősszel esedékes önkormányzati választásokat, és június 9-én az európai parlamenti választásokkal egy időben rendezik meg őket.

űA kormánypártok múlt héten elviekben megállapodtak arról, hogy

az elnökválasztás első fordulóját szeptember 15-ére tűzik ki, és – amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes voksok több mint 50 százalékát – a két versenyben maradt jelölt közti második fordulót szeptember 29-én rendezik meg.

A parlamenti választásokat Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint december 8-ára tűzik ki.

A választások menetrendjéről pártelnöki szintjén született megállapodást a két kormánypárt vezető testületeinek is meg kell még erősíteniük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép

A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
Hirdetés
Hirdetés