
Elena Lasconi megkérdőjelezte a korrupció elleni küzdelem létezését az országban
Fotó: Facebook/Elena Lasconi
Bírálta vasárnap a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a román igazságszolgáltatás működését, és felrótta a kábítószer-kereskedelem visszaszorítását célzó hatékony intézkedések hiányát.
2024. november 03., 20:152024. november 03., 20:15
Az USR államfőjelöltje, Elena Lasconi a saját, illetve a pártja választási programját ismertető eseményen bírálta az alkotmánybíróság döntését is, amellyel kizárták az egyik jelöltet az elnöki tisztségért folyó versenyből.
„Önök elégedettek a korrupcióellenes ügyészség munkájával? Létezik még egyáltalán korrupció elleni küzdelem ebben az országban? (...)
A politikus szerint a hatóságok kábítószer-kereskedelem elleni küzdelme sem hatékony. „Marcel Ciolacu azt mondta a napokban, hogy az igazságszolgáltatás működik. Igen, a barátai számára valószínűleg nagyon jól működik. Nekem azonban úgy tűnik, hogy nem működik” – tette hozzá. Lasconi szerint az igazságszolgáltatás „a mosógéphez hasonlóan fehérre mossa a korruptakat”, sok ügy a bűncselekmények elévülésével zárul. „Teljesen hihetetlen, ami történik” – vélekedett.
Lasconi rámutatott,
„Mintha folyton harcolni kellene azért, hogy igazságot szolgáltassanak nekünk. Sok románt láttam sírni a bíróságokon. Oda jutottunk, hogy harcolnunk kell a pénzért, amelyért megdolgoztunk” – fogalmazott a politikus.
Logikusan tekintve a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítvány után a két pártnak kellene átvennie a többséget egy új kormány megalakításához – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor.
Petre Emanoil Neagu PSD-s parlamenti képviselő szerdán bejelentette: átigazol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójába.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány célja kizárólag a jelenlegi miniszterelnök leváltása – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8-12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
A Románok Egyesüléséért Szövetség és a kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) benyújtotta az Ilie Bolojan vezette kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt – jelentette be George Simion, az AUR elnöke.
Kilépett kedden a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Victoria Stoiciu szenátor, miután elutasította a PSD és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványának aláírását.
A kormányból frissen kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) összegyűjtötte a szükséges támogató aláírásokat a parlamentben, amely az Ilie Bolojan vezette kormány megbuktatásához szükséges.
Ilie Bolojan hétfő este azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy felrúgta a közösen kialkudott megállapodásokat, és „szétrobbantotta a kormányzást”.
szóljon hozzá!