
Ludovic Orban szerint nincs pénz az államkasszában a gyermeknevelési pótlék megduplázására
Fotó: Gov.ro
Az állami költségvetésben van pénz a nyugdíjak 40%-kal való emelésére szeptember elsejétől, azonban nincs pénz a gyermeknevelési pótlék megduplázására, tehát a kormány meg fogja támadni az alkotmánybíróságon a pótlék emelését augusztus elsejéig elhalasztó sürgősségi kormányrendelet elutasítását, jelentette ki Ludovic Orban ügyvivő kormányfő csütörtök este.
2020. március 06., 12:352020. március 06., 12:35
2020. március 06., 12:452020. március 06., 12:45
„Kénytelenek voltunk elfogadni a hatályba helyezés elhalasztását előíró sürgősségi kormányrendeletet. Augusztus elsejéig halasztottuk el a hatályba lépés határidejét, mivel akkor lehet költségvetés-kiigazítást eszközölni. Az állami büdzsétörvénybe, amelyet már azelőtt kihirdetett az államelnök, hogy a parlament által megszavazott, a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró jogszabály hatályba lépett volna, nem volt belefoglalva az összeg az emelt értékű pótlékra. (...)
Amennyiben a tisztelt alkotmánybíróság úgy dönt, hogy mégsem sérti az alaptörvényt a jogszabály, és gyakorlatilag, megengedi, hogy fizessünk, akkor fizetni fogunk, ez van”
– fejtette ki Ludovic Orban a România TV műsorában.
Ami a nyugdíjak növelését illeti, az ügyvivő kormányfő biztosított arról, hogy erre a célra elkülönítették a pénzt az állami büdzsében, és a megszabott időben emelik ezt a jövedelmet.
Több mint 1200 személy ellen folyik vizsgálat az erdőgazdálkodásban feltárt szabálytalanságok miatt, a rendőrség 5351 büntetőeljárást indított ilyen ügyekben 2026 első felében – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.
A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
szóljon hozzá!