Fotó: Kristó Róbert
Vádemelés nélkül lezárta a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Doina Pană volt erdészeti miniszter feljelentése nyomán indított büntetőeljárást, mert alaptalannak bizonyult az a gyanú, hogy a politikus megmérgezték.
2022. november 07., 18:252022. november 07., 18:25
2022. november 07., 18:302022. november 07., 18:30
Doina Pană 2018 januárjában mondott le egészségügyi okokra hivatkozva a miniszteri tisztségéről. A politikus azt állította, hogy higannyal megmérgezték, és a 'famaffia' állhat a háttérben. Feljelentést is tett ebben az ügyben, amihez csatolta a Bukaresti Klinikai Sürgősségi Kórházban elvégzett toxikológiai vizsgálat eredményét. E szerint vizeletének higanytartalma 19 mikrogramm volt literenként, miközben a normálisnak tartott szint legtöbb 10 mikrogramm/liter.
Súlyos vádakat fogalmazott meg Doina Pană volt környezetvédelmi miniszter: a korábbi tárcavezető szerint azért kellett lemondania tisztségéből, mert valakik higannyal mérgezték meg.
Az intézmény szakértői szerint a politikus által elfogyasztott élelmiszerek miatt halmozódott fel a normálisnál nagyobb mennyiségű higany a szervezetében. A szakvéleményezés ugyanakkor emlékeztett arra, hogy csak igen nagy mennyiségű (800 mikrogramm/liter a vizeletben) higany felhalmozódása a szervezetben vezet halálhoz.
A volt miniszter 2018 augusztusában, majd 2021 szeptemberében is újabb szakvéleményezést kért, a Törvényszéki Orvostani Intézet azonban nem változtatott az álláspontján.
Megjegyzendő, hogy az ebben az ügyben lezajlott nyomozás 10 000 lejébe került a román államnak – írja az Agerpres.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!