Doina Pană szerint az illegális fakitermeléssel foglalkozó bűnszövetkezeteknek állhatott az útjában
Fotó: Kristó Róbert
Súlyos vádakat fogalmazott meg Doina Pană volt környezetvédelmi miniszter: a korábbi tárcavezető szerint azért kellett lemondania tisztségéből, mert valakik higannyal mérgezték meg. A korábbi szociáldemokrata miniszter, aki 2018 januárjában nyújtotta be lemondását egészségügyi okokra hivatkozva, szerdán este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva beszélt az ügyről.
2019. május 09., 17:482019. május 09., 17:48
2019. május 09., 18:152019. május 09., 18:15
Emlékeztetett: a Mihai Tudose vezette kormány tagja volt, amikor 2017 november végén elkezdte nagyon rosszul érezni magát. Orvoshoz ment, és megállapították, hogy súlyos szívproblémái vannak.
„Ezt követően toxikológiai vizsgálaton vettem részt, amely nagy koncentrációjú higany jelenlétét mutatta ki. Csak azt követően tettem feljelentést, miután lemondtam. Amíg miniszter voltam, azért nem tettem meg a feljelentést, mert ha kiderült volna, ártott volna Románia megítélésének. Képzelje el, megmérgezték a román kormány egyik miniszterét!” – mondta Pană.
A volt miniszter közölte, a nyomozás jelenleg is zajlik az ügyben. Hozzátette: ha nem derül ki idejében a mérgezés ténye, szívinfarktusban halt volna meg, és mindenki azt mondta volna, hogy a stressz miatt.
Arra a felvetésre, hogy kire gyanakszik,
„Erdészeti miniszterkét már 2014-től intézkedéseket hoztam, így az évi 8,8 millió köbméternyi illegálisan kivágott fa mennyisége évi 0,4 millió köbméterre csökkent. Elképzelhetik, mekkora kárt okoztam a romániai famaffiának. Nem mondhatom, hogy biztos vagyok benne, de egyértelmű, hogy innen ered (a mérgezés – szerk. megj.)” – fogalmazott Pană.
A volt környezetvédelmi miniszter azt követően beszélt a mérgezéses esetről, hogy Gabriela Firea, Bukarest szociáldemokrata színekben megválasztott főpolgármestere arról beszélt: az orvosok egy négy centiméteres huzalt találtak a vastagbelében. Állítása szerint odafigyel arra, mit eszik, ezért kizárható, hogy a huzal szájon át került a szervezetébe.
Mint mondta, egyre rosszabbul érezte magát, majd az orvosi vizsgálat derített fényt a huzalra, amelyet aztán eltávolítottak. Firea szerint nem kizárható, hogy meg akarták ölni.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
1 hozzászólás