A medvepopuláció tudományos felmérését követelik a vadászegyesületek az Arthur-ügy után

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

A Vadászegyesületek Szövetsége kéri az illetékes állami intézményektől a Kovászna megyei Ozsdola környéki medve kilövése körülményeinek mielőbbi kivizsgálását, valamint a hazai medvepopuláció tudományos felmérését az éves kilövési kvóta tudományos szabályozása érdekében.

Krónika

2021. május 07., 09:432021. május 07., 09:43

A szövetség képviselői egy közleményben rámutatnak, meggyőződésük, hogy az illetékes szervek a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően jártak el az ügyben, ugyanakkor úgy vélik, az agresszív barnamedvék kilövése teljes mértékben indokolt, hiszen „az emberi életet nem lehet egy mérlegre tenni az állat életével”.

Idézet
„Úgy véljük, hogy a barnamedve vadászatának betiltása nem minden esetben helyénvaló intézkedés, és nem szolgálja a fajvédelmet, hanem éppen ellenkezőleg, olyan helyzetekhez vezethet, amelyek megkérdőjelezhetik a korrekt, felelős és a törvények betartásával zajló vadászati tevékenységet,

ugyanakkor az állati agresszió olyan rendkívül súlyos eseteit idézheti elő, amelyek már nem tarthatók ellenőrzés alatt” – fogalmaznak, és kérik Tánczos Barna környezetvédelmi minisztertől, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel kezelje a kérdést.

korábban írtuk

A rendőrség, a környezetvédelmi és az erdőőrség is vizsgálatot indított Arthur medve ügyében
A rendőrség, a környezetvédelmi és az erdőőrség is vizsgálatot indított Arthur medve ügyében

A Kovászna megyei rendőrség bűnvádi eljárást indított azt követően, hogy szerdán olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint vélhetően Románia legnagyobb medvéjét lőtte ki Háromszéken Emanuel von und zu Liechtenstein Ausztriában élő herceg.

Az Arthur névre keresztelt, Ozsdola környéki barnamedve kilövése kapcsán a szövetség képviselői kételyeiket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy valaki nevet tud adni egy több mint 10 ezer hektáros területen élő valamennyi barnamedvének, illetve hogy megkülönböztető jelzések vagy nyomkövető eszköz hiányában azonosítani tudja és meg tudja különböztetni egymástól az agresszív és a nem agresszív példányokat.

Idézet
„Hangsúlyozzuk, hogy a barnamedvére nem jellemző a mozgásszegénység, sőt, nagyon sok kilométert jár be, ami igencsak megkérdőjelezi az egy bizonyos egyed pontos azonosítására vonatkozó állításokat.

Tudatában vagyunk annak, hogy ha nem adtak volna nevet a medvének, a hír sajtó- és érzelmi hatása sokkal kisebb lett volna” – nyomatékosítják.

A helyzetre való tekintettel a szövetség kéri az állami hatóságoktól a medvepopuláció tudományos felmérését az éves kilövési kvóta tudományos szempontok szerinti szabályozása érdekében – közölte pénteken az Agerpres. 

korábban írtuk

Valószínűleg az Európai Unió legnagyobb medvéjét lőtte ki egy liechtensteini herceg Székelyföldön
Valószínűleg az Európai Unió legnagyobb medvéjét lőtte ki egy liechtensteini herceg Székelyföldön

A romániai Agent Green és az osztrák VGT egyesületek azzal vádolnak egy liechtensteini herceget, hogy megölte Románia legnagyobb medvéjét Háromszéken, miközben eredetileg a házakba, udvarokba betörő anyamedvétől kellett volna megszabadítania a Kovászna megyei Ozsdola lakóit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban