Hirdetés

A kormányfő szerint csúcspontjához ért a Románia és az USA közötti partnerség

Antony Blinken és Noclae Ciucă •  Fotó: Gov.ro

Antony Blinken és Noclae Ciucă

Fotó: Gov.ro

Antony Blinken, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere Nicolae Ciucă kormnyfővel közösen megtekintette kedden a Román Atheneumban a Mi, a nép: 25 év stratégiai partnerség című kiállítást, amely a román és az amerikai nép közötti sokrétű kapcsolat témáját dolgozza fel 1997-től napjainkig.

Hírösszefoglaló

2022. november 29., 13:392022. november 29., 13:39

„Nagy örömmel és büszkén mondhatom, hogy stratégiai partnerségünk negyedszázados története során a legmagasabb szintre jutott. A huszonöt év nagyon fontos mérföldkő, amely rádöbbent bennünket, hogy 1997-ben egy olyan generáció született, amely a stratégiai partnerséggel együtt nőtt fel és forrott ki” – fogalmazott Ciucă.

Meggyőződését fejezte ki, hogy ez a nemzedék mindent meg fog tenni a szabadság, a kivívott jogok és a demokratikus értékek védelmében, és hogy ez a generáció a román néppel együtt értékeli a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség, valamint az ország NATO-tagságának és uniós tagságának valódi jelentőségét.

Hirdetés

Úgy vélte, az amerikai külügyminiszter bukaresti jelenléte igazolja, hogy az Egyesült Államok fontosnak tartja a két ország közötti stratégiai partnerséget, és

hangsúlyozta: a román kormány minden tőle telhetőt megtesz eme partnerség megerősítéséért és kibővítéséért, amely az ország kül- és biztonságpolitikájának egyik alappillére.

A kormányfő megköszönte az USA-nak, hogy fontosnak tartja a keleti NATO-szárny védelmi és elrettentő erejének fokozását. Megemlítette ugyanakkor a stratégiai partnerség gazdasági dimenziójának fontosságát is, kiemelve a romániai amerikai befektetések számának növekedését és az energia területén fennálló együttműködést. Ez utóbbi hozzá fog járulni Románia energiafüggetlenségének eléréséhez – fejtette ki.

Antony Blinken megemlékezett arról a pillanatról, amikor 25 évvel ezelőtt Bill Clinton amerikai elnök és Emil Constantinescu román államfő aláírta Bukarestben a Románia és az USA közötti stratégiai partnerségről szóló szerződést. Rámutatott, jómaga is tagja volt Clinton elnök kíséretének.

Idézet
„Nem hiszem, hogy a két elnök akkor el tudta volna képzelni, hogy ilyen lesz a kapcsolat a két ország között 25 évvel később. Mint azt ön is mondta, közös értékeken alapuló, megbonthatatlan szövetségünk van, amelyet meg fogunk védeni, ha megtámadnak bennünket”

– mondta Blinken.

A Mi, a nép: 25 év stratégiai partnerség című kiállítást az USA nagykövetsége szervezte a külügyminisztériummal és az Agerpres hírügynökséggel partnerségben. Az Agerpres 20, a külügyminisztérium 13 archívumból származó fényképpel járult hozzá a kiállítás 150 fotográfiából álló anyagához.

A kiállítást eddig Craiován és Temesváron mutatták be, november 30-áig Bukarestben látható. Ezt követően Nagyszebenben, Kolozsváron, Iaşi-ban és Konstancán is bemutatják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését

Nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely – a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve – lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését – jelentette ki kedden Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Buzoianu a medvetámadásokról: nem minden önkormányzat rendeli el a veszélyes nagyvadak azonnali kilövését
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető tagjait”, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen és kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu: a román nemzet jövője forog kockán
2026. június 09., kedd

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt

Japánsztrájkba kezdtek kedden az egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai – elégedetlenségük oka a készülő bértörvény.

Japánsztrájk az egészségügyben a készülő bértörvény miatt
2026. június 09., kedd

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták

Az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz az Eugen Tomac által tető alá hozott kormánynak a parlamentben – jelentette ki kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen: az RMDSZ nem ígérheti, hogy bizalmat szavaz a Tomac-kormánynak, nem vagyunk politikai mazochisták
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke fel kívánja mérni, mekkora támogatottságot élvezne egy, Nicușor Dan államfőnek az államfői tisztségből való felfüggesztését célzó kezdeményezés.

Simion azt firtatja, mennyire támogatják az emberek Nicușor Dan hivatalból való felfüggesztését
2026. június 09., kedd

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik

Az, ahogyan Nicușor Dan Eugen Tomacot felkérte egy szakértői kormány megalakítására, az elnöki köztársasági gyakorlatot idézi, és egyenértékű a választások eredményének érvénytelenítésével – jelentette ki Victor Ponta korábbi miniszterelnök.

Volt miniszterelnök a Tomac-kormányról: már a parlamenti választás eredményét is érvénytelenítik
2026. június 09., kedd

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben

Bár a pártokkal folytatott hétfői egyeztetések után nem tűnik biztosnak Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szakértői kormányának parlamenti támogatása, a politikus ismertette tervezett kabinetje néhány tagjának kilétét.

Tomac elárulta tervezett kormánya néhány tagjának nevét, bár kétséges, hogy bizalmat kapnak a parlamentben
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre

Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.

Kormányalakítás: a PSD nemet mond az adóemelésre és a bércsökkentésre
2026. június 08., hétfő

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.

FRISSÍTVE – Tomac bízik az USR-ben, Fritz szerint erre kevés az esély
2026. június 08., hétfő

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök

A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.

Nem kapja vissza telefonját a DNA-tól a korrupcióval gyanúsított román vezérkari főnök
Hirdetés
Hirdetés