Hirdetés

„Bizonyítható az ártatlanságom”

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Beszélgetés Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszterrel. Teljesen alaptalannak nevezte azokat a vádakat, amelyeket ön ellen hoztak fel az energetikai privatizációs kémbotrányban. Konkrétan mi az, ami miatt hazaárulással és szervezett bűnözői hálózat támogatásával gyanúsítják?

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. március 21., 00:002007. március 21., 00:00

Két ilyen vádrólvan szó. Az egyik szerint egy titkosszolgálatijelentésről – amelyet állítólag énkértem egy bizonyos személyről – énbeszámoltam ennek a bolgár tanácsadónak(Sztamen Sztancsevnek – szerk. megj.), aki erről említésttett egy másik személylyel folytatotttelefonbeszélgetésben. A valóság az, hogyén nem kértem, és nem kaptam arra a személyrevonatkozó jelentést, tehát nem lett volna mitkiszolgáltatnom. Egyébként is teljesen tisztábanvagyok azokkal a kötelezettségekkel, amelyek az ilyentípusú iratokkal járnak. Az ügy annálinkább furcsa, hogy az ügyészek azt állítják:a titkosszolgálat anyagai alapján állítottákössze a nyomozati okiratot, holott éppen atitkosszolgálat tudja a legjobban, hogy ilyen jelentésnem készült. Tehát nem is járhatott akezemben, és ezt minden kétséget kizáróanbizonyítottam az államelnöki bizottságelőtt, ahol decemberben kétszer, legutóbb pedig január10-én jelentem meg.
A másik ügyészségiállítás szerint én ellenőriztem, hogylehallgatják-e vagy sem az úgynevezett kémhálózattagjainak a telefonját. Szeretném ismételtenmegerősíteni, hogy először is senki nem kérttőlem ilyesmit, és én soha ilyen próbálkozástnem tettem. Ráadásul nem is áll módomban,mivel távközlési miniszterként semmifélerálátásom, információm,beleszólási lehetőségem nincs abba, hogy kinekés hogyan hallgatják le a telefonjait Romániában.Ahogy az enyémet nem tudom leellenőrizni, úgy a másétsem.
Egyébként furcsállom,hogy az erről szóló államelnöki közleménymagát a vádat nem teszi közzé.

Az elnöki bizottság az önmegfogalmazása szerint „felháborítóankétértelmű” döntést hozott.

A bizottság tulajdonképpennem is döntött. A bizottságnak a törvényszerint az lett volna a feladata, hogy javaslatot tegyen az ügylezárására vagy a bűnvádi eljárásmegkezdésére. Az államelnöki hivatalközleményében egyértelműen az szerepel,hogy a bizottság még indítékot semtalált, amelynek alapján fenntarthatnák amegfogalmazott vádakat. A bizottság nem javasolta azügy lezárását, és javasolta avizsgálat folytatását, bűnvádieljárással vagy anélkül. Tehát avizsgálatot javasolta a bizottság, ez pedig nemtartozik a hatáskörébe.

Van-e valami mód arra, hogyemiatt esetleg panasszal éljen a bizottság ellen?

Nem vagyok jogász, tehátezt a továbbiakban fogom megtanácskozni az ügyvédekkel,akiket most már kénytelen leszek alkalmazni.

Tehát az államfő döntöttarról, hogy büntetőjogi síkon kell folytatni atovábbi vizsgálatot.

Természetesen.

Vajon miért? Mi lehet azindítéka Bãsescu elnök e döntésének?

Hát ezt tőle kellenemegkérdezni. A bizottsági döntés egyébkéntnem a tegnap született, annyit tudunk, hogy az államelnöka tegnap hozott nyilvánosságra egy döntést.

Számít arra, hogy mostbeindulhat egy hosszadalmas, akár hónapokig is eltartóigazságszolgáltatási hercehurca?

Ezt most nem tudnámmegmondani. Viszont hangsúlyozom: én üdvözlöma döntést, annak ellenére, hogy számoskérdést tudnék ezzel kapcsolatosanmegfogalmazni, például hogy miért tartott háromés fél hónapig a bizottságidöntéshozatal, miért éppen most, miértezen a héten, miért éppen a tegnap kerültnyilvánosságra. De most nem is ez a fontos számomra,hanem az, hogy végre itt van a lehetőség arra, hogyezt a dolgot egyszer s mindenkorra tisztázzam, hogy azigazságszolgáltatás előtt fenntartani ésbizonyítani tudjam ártatlanságomat. Egykoholmánysorozattal állok szemben, amelyet cáfolnitudok bármilyen szinten, és ezt meg is fogom tenni.

Azt nyilatkozta, hogy folytatni kívánjatevékenységét a szaktárca élén.Mennyire befolyásolja a vizsgálat a miniszteri munkát?

Most tulajdonképpen egytisztázó szakaszba jutottunk, és ugyanúgyvégzem a munkámat, ahogy eddig is tettem: azértdolgozom, hogy modernizáljuk a teljes romániaitársadalmat.

Lesz-e változás európaiparlamenti jelöltségét illetően, ha esetlegfelfüggesztik tisztségéből?

Az EP-jelöltséggel azRMDSZ bízott meg engem – egyébként

nagyon megtisztelő, hogy a jelöltlistaelső helyére kerültem –, és ugyancsak neki kellmajd döntenie arról, hogy esetleg ez másképplegyen. Az elnöki hivatal közleménye után azRMDSZ azonnal támogatásáról biztosított,és én örülök ennek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés