Bírálta kedden az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem szavazták meg a kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Az amerikai hadsereg „pusztító tűzerejével” néznek szembe azok az iráni erők, amelyek megtámadják a Hormuzi-szorosban közlekedő kereskedelmi hajókat vagy amerikai egységeket – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter kedden Washingtonban.
A Biztonságban szórakozni projekt keretében új kezdeményezés valósult meg, amely a tudatos és biztonságos szórakozás elősegítését tűzte ki célul. A 31. KMDSZ Diáknapokra való regisztrációnál a magyar opera pohárvédőket osztott ki a résztvevők számára.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden közölte, hogy ha az államfő nem hívja meg a pártját a „valódi” cotroceni-i egyeztetésekre, a formális konzultációkon sem fognak részt venni.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a legfelsőbb bíróság keresetének, és arra kötelezte a kormányt és a pénzügyminisztériumot, hogy fizessék ki a bíráknak és ügyészeknek bírósági döntéssel megítélt bértartozásokat.
Utolsó útjára kísérték kedden a kolozsvári Házsongárdi temetőben a 71 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Takács Csabát. Az RMDSZ egykori ügyvezető elnökétől többek között Kelemen Hunor jelenlegi és Markó Béla volt szövetségi elnök búcsúztatta.
Nicușor Dan kedden bejelentette, hogy informális egyeztetéseket kezd a politikai pártokkal egy új kormány megalakítása érdekében, miután a Ilie Bolojan vezette kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt elfogadta a parlament.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) fenntartja korábbi döntését, miszerint nem lép koalícióra ismét a Szociáldemokrata Párttal (PSD) – közölte az alakulat.
Robert Sighiartău képviselő kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége úgy döntött: nem lépnek koalícióra a Szociáldemokrata Párttal (PSD) egy újabb kormány megalakítása érdekében.
Érvényesült a papírforma, meghozta gyümölcsét a román baloldal és a szélsőjobb összeborulása: a vártnál is nagyobb arányban támogatta a parlament az Ilie Bolojan vezette kabinet menesztését.
Mely országokban fedezik a nyugdíjak a megélhetési költségeket, és hol nem? Az Euro2Day Greece összehasonlította az egyes európai országok átlagos éves öregségi nyugdíjait a nominális összegek és a vásárlóerő alapján.
Bár a piacvezető Petrom töltőállomásain kedden nem változott az ár, több olajipari társaság is újabb áremeléseket eszközölt ki. Így alakult ki egy nem mindennapi helyzet: az öt nagy töltőállomáslánc közül négynél ugyanazon az áron kínálják a benzint.
Barátom, a vámpír – ez a címe a családi előadásnak, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyarországi MárkusZínház független bábos műhelyével együtt mutat be.
A Bolojan-kormány keddi, a bizalmatlansági indítvány ismertetése, majd elfogadása előtt megtartott ülésén jóváhagyta a közoktatási intézmények finanszírozásának kiszámításához használt fejpénz 6,5 százalékos emelését.
A normális az lenne, ha Ilie Bolojan miniszterelnök már most lemondana, még ha ügyvivő miniszterelnök is, hiszen túlnyomó többséggel szavaztak ellene – jelentette ki a kormányból nemrég kilépett PSD elnöke a bizalmatlansági indítvány sikere után.
Heves tűz tombol a Nagyváradhoz tartozó Biharpüspökiben kialakított hulladéklerakóban – a gomolygó füst miatt a közelben tartózkodókat Ro-Alert üzenetben figyelmeztette kedden a katasztrófavédelem.
Nem történt meglepetés az Ilie Bolojan vezette, a PSD kilépése óta kisebbségben kormányzó kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán: a parlament két háza 281 támogató szavazattal megszavazta a kormánybuktató indítványt.
„Kérem, szánjanak több pénzt a kultúrára!” – zárta rövid köszönőbeszédét Tompa Eszter, aki a 20. alkalommal megszervezett gálán átvette élete első Gopo-díját, a Kontinental '25 című alkotás főszerepéért.