
Veștea a parlamenti pártok támogatását keresi: az Egységben Romániáért még kivár, a POT nyitott az új kormány támogatására
Fotó: Presidency
Az Egységben Romániáért parlamenti frakció a végleges kormányprogram ismeretében dönti majd el, a POT kész bizalmat szavaz a parlamentben Adrian Veștea kormányának.
2026. június 16., 16:562026. június 16., 16:56
Az Egységben Romániáért parlamenti frakció a végleges kormányprogram ismeretében dönti majd el, hogy bizalmat szavaz-e a parlamentben Adrian Veștea kormányának – nyilatkozta Răzvan Chiriță frakcióvezető a kijelölt miniszterelnökkel folytatott keddi egyeztetés után.
Chiriță beszámolója szerint a találkozón ismertették Veșteával a prioritásaikat, elmondták, hogy milyen intézkedéseket szeretnének viszontlátni kormánya programjában. A politikus elmondta, hogy ugyanazokról az intézkedésekről van szó, amelyeket a Nicușor Dan államfővel, illetve az Eugen Tomac korábbi miniszterelnök-jelölttel folytatott egyeztetésen is kértek. „A mi álláspontunk semmiben nem változott” – tette hozzá.
Az Egységben Romániáért frakció vezetője szerint az egyeztetésen kormányzati tisztségekről nem esett szó, kizárólag Veștea terveiről tárgyaltak. A kijelölt kormányfő kérte a támogatásukat a kormánya beiktatásához, de nem adtak választ neki, a döntést a végleges kormányprogram ismeretében hozzák majd meg – magyarázta.
Ezzel szemben a Fiatal Emberek Pártja (POT) kész támogatni a nemzeti érdeket és a stabilitást szolgáló lépéseket, beleértve egy felelős kormány beiktatását is – közölte kedden Anamaria Gavrilă pártelnök az Adrian Veștea kijelölt miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán.
A POT közleménye szerint Anamaria Gavrilă a Románia előtt álló nehéz időszak kihívásairól és a lehetséges megoldásokról egyeztetett Adrian Veșteával.
A mi szerepünk az, hogy képviseljük az érdekeiket, és gondoskodjunk arról, hogy a döntések figyelembe vegyék az emberek valós szükségleteit” – idézte a közlemény a pártelnököt.
A POT továbbra is nyitott a korrekt párbeszédre, és minden olyan felelős megoldást támogat, amely az emberek tiszteletén és a pártok közötti egyeztetésen alapul – olvasható a közleményben.
A párt továbbra is nyitott a tisztességes párbeszédre. Közleményük szerint olyan felelős döntéseket fognak támogatni, amelyek tiszteletben tartják az állampolgárokat.

Az RMDSZ nem lesz tagja egy Adrian Veștea vezette kormánynak, és azt javasolja a parlamenti frakcióknak, hogy ne szavazzanak bizalmat egy ilyen kabinetnek – jelentette be Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!