Lefoglalták a határrendészek szombaton Dan Şlincu szociáldemokrata képviselő autóját a sculeni-i határátkelőhelyen, amikor a politikus egy chişinăui politikai rendezvényről tért vissza az országba.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a hét végén Rómában az olasz jobboldal Atreju című politikai, közéleti találkozóján vett részt, és magánaudiencián járt Ferenc pápánál.
Oroszország és Ukrajna vasárnap is kölcsönösen drónokkal támadta egymást az orosz védelmi minisztérium és az ukrán légierő legutóbbi jelentései alapján.
Visszaadna a helyi közösségnek, turisztikai látványossággá alakítana egy csaknem 9 hektáros, elhagyatott gyárterületet a vajdahunyadi polgármesteri hivatal, amely úgynevezett urbánus kertet hozna létre az egykori vaskohászati létesítmény helyén.
A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet csak az ellene folytatott izraeli háború teljes leállítása után tárgyal az Izraelből a Gázai övezetbe hurcolt túszokról – jelentette be a szervezet vasárnap.
A Hagyományok Háza december 8-án rendezte a karácsonyi rajzpályázatának díjátadását és az alkotásokból rendezett kiállítás megnyitóját. A jeles eseményről Galambos Anna, a kezdeményezés társszervezője számolt be.
A jövő évi választások után a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) hajlandó lenne koalícióra lépni a pártból korábban kizárt szenátor, Diana Șoșoacă SOS Románia nevű pártjával – jelentette be Groege Simion, az AUR elnöke.
Ukrajnában és a Közel-Keleten is a béke melletti elkötelezettség erősítését sürgette a karácsonyi ünnepek közeledtével Ferenc pápa, aki a gázai katolikus plébánia halottairól is szólt a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
A Román Rendőrség december 8–14. között 280 eseményt szervezett az iskolákban a kábítószer-fogyasztás és a drogkereskedelem kockázatainak tudatosítására.
Képtelenségnek nevezte egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO-t.
Az energiaárak emelkedését korlátozó és kompenzáló rendszert egy adott pillanatban ki kell vezetni, mert nem szorul az összes fogyasztó állami segítségre – jelentette ki Silvia Vlăsceanu, a Villamosenergia-termelők Szövetségének ügyvezető igazgatója.
Lehet-e hiteles a női és az emberi jogok védelmezője, ha saját maga erőszakot követ el nőtársa ellen? Hol találkozik az emberiesség, az erkölcs és a jog?
Az elmúlt 24 órában a hegyimentők több mint 20 személynek nyújtottak segítséget, közülük hatan kerültek kórházba – tájékoztatott vasárnap a Salvamont.
A romániai háztartások felét érinti az energiaszegénység, azaz nem tudják megfelelő színvonalon kielégíteni energiaszükségleteiket, vagy magas energiaszámlák nehezítik meg a mindennapjaikat.
Az izraeli hadsereg szombaton és vasárnap is folytatta csapásait a palesztin lakosságú Gázai övezetben, palesztin hivatalos jelentések szerint a legutóbbi támadásokban sokan meghaltak, illetve megsebesültek.
Ismét a RO-Alert mobiltelefonos riasztórendszer keretében figyelmeztette a lakosságot a katasztrófavédelem több ukrán határ menti romániai településen, miután az orosz hadsereg újabb dróntámadást intézett az ukrán dunai kikötők ellen.
Nem akarjuk, hogy egész nemzetek tűnjenek el a népességcsökkenés miatt, és ha a lakosságot migránsok helyettesítik, az országok elveszítik identitásukat – hangoztatta Elon Musk amerikai vállalkozó az olasz jobboldal politikai, közéleti találkozóján.
Feltehetően támadási céllal indított drónt lőtt le a brit királyi haditengerészet egyik rombolója a Vörös-tengeren.