Hirdetés

Elrajtolt a választási kampány, mostantól tilosak az óriásplakátok

Rajt. A választási törvény értelmében a pártok és a jelöltek csak kis méretű plakátokon hirdethetnek •  Fotó: Beliczay László

Rajt. A választási törvény értelmében a pártok és a jelöltek csak kis méretű plakátokon hirdethetnek

Fotó: Beliczay László

Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.

Balogh Levente

2024. május 10., 08:002024. május 10., 08:00

Az EP-választáson tizenkét párt és négy független jelölt indul.

A választási kampány a közszolgálati éskereskedelmi rádiókban és televíziókban 2024. május 10-én 0:00 órakor kezdődött és 2024. június 8-án 7:00 órakor ér véget.

Hirdetés

A helyhatósági választásokon induló jelöltek szabadon hozzáférhetnek a közszolgálati és kereskedelmi rádiókhoz és televíziókhoz.

A műsorszolgáltatók a választási kampányról való tudósítás céljából csak háromfajta műsort sugározhatnak.

Elsősorban

olyan tájékoztató adásokat, amelyekben a választási rendszerrel, a szavazási technikákkal és a jelöltek kampánytevékenységével kapcsolatos információkat tesznek közzé;

e célból a tájékoztató adás tervezett időtartama legfeljebb 15 perccel növelhető; a választási tájékoztató adások hétfőtől vasárnapig sugározhatók.

Emellett

olyan választási műsorokat, amelyekben a választási résztvevők politikai programjukat és kampánytevékenységüket mutathatják be.

A kampánytevékenységek élő közvetítése esetén az ilyen adások időtartamának az egyes választási résztvevők számára a törvényben meghatározott időn belül kell maradnia.

Végül pedig

olyan választási vitaműsorokat, amelyekben a műsorszolgáltatók választási programokat és a választási kampányhoz kapcsolódó közérdekű kérdéseket vitatnak meg legalább két jelölt vagy képviselőik részvételével.

Ha valamelyik jelölt vagy képviselője nem vesz részt, ezt a tényt megemlítik. A műsorok hétfőtől vasárnapig sugározhatók.

A kampányra vonatkozó romániai törvény sajátossága, hogy óriásplakátokon csakis a kampányidőszak előtt népszerűsíthetik magukat a pártok és a jelöltek.

A kampány kezdetétől – jelen esetben május 10-től – azonban csak 50 cm hosszú és 35 cm széles plakátokat szabad kihelyezni.

A választási gyűlésekre felhívó plakátoknak még kisebbnek, A3-as lap méretűnek kell lenniük. A szabálysértőket 600 és 3000 lej közötti bírsággal sújthatják.

48 órával a szavazás kezdete előtt és a szavazás végéig tilos: közvélemény-kutatások, televíziós szavazások vagy utcai felmérések bemutatása; választási reklámszpotok sugárzása; jelöltek és/vagy a választási versenytársak képviselőinek meghívása vagy bemutatása a kampány lebonyolításáról, valamint a jelöltekről és a választási versenytársakról szóló műsorokban és kommentárokban.

A szavazás napján tilos: a szavazás befejezése előtt exit pollok bemutatása; a szavazás befejezése előtt a választási versenyzőkre vonatkozó kommentárok, valamint a választási versenyzők által állított jelöltre vagy jelöltekre való szavazásra vagy nem szavazásra való buzdítás.

Mint ismeretes,

a választásokon az RMDSZ az „összefogás listájával” indul, amelyen az Erdélyi Magyar Szövetség és a Magyar Polgári Erő (MPE) jelöltje is helyet kapott – igaz, egyik sem befutó helyen.

A magyar közösség számaránya alapján ugyanis az tűnik reálisnak, hogy a tulipánnal jelölt összefogás a jelenlegihez hasonlóan csupán két jelölt bejuttatására lesz elegendő, a két befutó helyen pedig a két mostani EP-képviselő, Vincze Lóránt és Winkler Gyula áll.

Az idei EP-választás másik sajátossága, hogy a kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös listát állított, akárcsak három, magát jobboldalinak mondó, ellenzéki párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Jobboldal Ereje (FD), amelyek Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) néven vágnak neki a megmérettetésnek.

A Központi Választási Iroda (BEC) tájékoztatása közleményében emlékeztet: péntektől kezdve a megengedett propagandatevékenységekre és -anyagokra vonatkozó különleges szabályok lesznek érvényben.

A hatályos szabályozás szerint

a választási kampányban tilos a diszkriminatív üzenetek vagy jelszavak, illetve a gyűlöletre és intoleranciára uszító üzenetek, valamint a rágalmazás, a vallási vagy etnikai ellenségeskedés minden formája, eszköze, cselekedete vagy cselekménye.

„A Központi Választási Iroda nyomatékosan ajánlja, hogy a választási versenyzők tartsák tiszteletben a választási kampány lebonyolítására vonatkozó általános szabályokat, hogy kiegyensúlyozott, őszinte és konstruktív diskurzust folytassanak, és kerüljék az információk elferdítését vagy manipulálását, hogy megelőzzék az álhírek, a félretájékoztatás és minden olyan visszaélés terjedését, amely befolyásolhatja a választási folyamat zavartalan lefolyását” – közölte a BEC.

Azt is leszögezte, hogy

a választási diskurzust és a választási versenyzők politikai üzeneteit úgy kell kialakítani, hogy „garanciákat nyújtsanak a demokrácia elveinek tiszteletben tartására és előmozdítására, és hozzájáruljanak a tisztességes légkör kialakításához a választási kampányok lebonyolítása során, mind a többi versenyző, mind a választók iránti tiszteletből”.

„A választók megérdemlik, hogy objektív, tényszerű és pontos információkhoz jussanak, hogy saját véleményt formálhassanak és megalapozott döntést hozhassanak” – jegyezték meg a nyilatkozatban.

A választókerületi választási irodák biztosítják a választási kampány megfelelő lebonyolítását a működési területükön, és megoldják a hozzájuk benyújtott panaszokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy egy politikai párt, a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok szervezete, politikai szövetség, választási szövetség vagy független jelölt nem folytathatja a törvényben előírt feltételek mellett a választási kampányát, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok megsértésére vonatkozó panaszokat – emlékeztet a BEC.

A jogszabályok megsértése adott esetben ellenkezési vagy büntetőjogi szankciók alkalmazását vonja maga után.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek

A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.

A közalkalmazotti átlagnyugdíj kilencszeresét kapják kézhez a volt bírák és ügyészek
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Polgári és katonai felhasználású autópálya épül Moldvában uniós pénzből
2026. január 16., péntek

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

A táblabíróság sem sieti el az ítéletet a kifogásolt alkotmánybírák ügyében
2026. január 16., péntek

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül

A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.

„Mars Moszkvába!” – Az ellentüntető sem úszta meg bírság nélkül
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás

Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.

Újult erővel tér vissza a fagyos időjárás
2026. január 16., péntek

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság

Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.

Különleges nyugdíjak: ismét halasztott az alkotmánybíróság
2026. január 16., péntek

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök

A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.

Nem volt mentes incidensektől a bukaresti tüntetés, könnygázt is bevetetettek a csendőrök
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok

A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.

„Visszavennék államukat” a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvény ellen tüntető románok
2026. január 15., csütörtök

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára

A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.

Mikroműanyag kerülhet a Fekete-tengerből a fogyasztók tányérjára
2026. január 15., csütörtök

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.

Enyhülés után újabb lehűlés: visszatér a szokatlanul hideg időjárás
Hirdetés
Hirdetés