
Az RMDSZ elnöke szerint szerint az európai polgárok elégedetlenek, „vissza akarják kapni az Európai Uniót a bürokratáktól”
Fotó: László Ildikó
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
2024. május 09., 23:502024. május 09., 23:50
A városi sportcsarnokban mondott beszédében az RMDSZ elnöke rámutatott: ahol a szövetség vezette az önkormányzatot, ott látható a fejlődés, Brüsszelben pedig az RMDSZ tette az őshonos kisebbségek jogvédelmét az asztalra, most a munka folytatáshoz kérik a közösség bizalmát. Kelemen Hunor szerint a következő évtizedről szólnak a június 9-i választások, és arra kérte a magyar közösség tagjait, hogy részvételükkel maguk is vállaljanak felelősséget jövőjükért alakításáért.
„Munkát ígérünk, azt ígérjük, hogy dolgozni fogunk a közösségünkért, építeni fogjuk a szülőföldet, építeni fogjuk a közösséget, építeni fogjuk Székelyföldet, építeni fogjuk Erdélyt, és hogyha építjük Székelyföldet és építjük Erdélyt, az jó Romániának is, az jó minden embernek” – idézte az MTI Kelemen Hunort. Az EP-választás tétje kapcsán felidézte: Románia 2007-es európai uniós csatlakozásakor az RMDSZ arra vállalkozott, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek európai szintű jogvédelméért fog harcolni, de azt is tudta, hogy „ahol elindul, ott nincs út”, a szövetség kezdte el az útépítést a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezéssel.
„Az Európai Parlamentben partnerre találtunk, az Európai Bizottság elutasított. Nem titok, hogy mi Ursula von der Leyennek az új elnöki jelölését azért nem támogattuk a bukaresti kongresszuson, mert megígért valamit, és nem tartotta be. Nekünk pedig, ha valaki valamit megígért, akkor azt tartsa be” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Leszögezte: az Európai Uniónak változnia kell, véget kell vetnie a kettős mérce gyakorlatának. Szerinte az európai polgárok elégedetlenek, „vissza akarják kapni az Európai Uniót a bürokratáktól”.
Fotó: László Ildikó
„Erről is tisztán kell beszélni. Tisztán kell beszélni az egzisztenciális biztonság igényéről! Ha valaki békét akar, az nem jelenti azt, hogy oroszbarát. Ha valaki békepárti, az nem Putyin-párti. Ha valaki békét akar, akkor életet akar. A békepárti ember: az életpárti ember” – fogalmazott Kelemen Hunor. A politikus a Bálványos Intézet lapunkban is ismertetett közvélemény-kutatására utalt, amely szerint míg 2022-ben a romániaiak 74 százaléka, az erdélyi magyarok 46 százaléka mondta, hogy Oroszország az agresszor, 2024-re ez a szám a román társadalom egészében 46 százalékra, az erdélyi magyarok esetében 19 százalékra csökkent. Megnőtt azoknak az aránya (országos szinten 16-ról 21 százalékra, az erdélyi magyaroknál 44-ről 49 százalékra), akik úgy gondolják, hogy a háborút a nyugati országok és Ukrajna provokálták ki azzal, hogy „Ukrajna túl közel került a NATO-hoz”.
Kelemen rámutatott: gazdasági biztonságra vágynak az emberek, a munkahelyek biztonságára, a jövedelmek biztonságára, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Unió elveszítse versenyelőnyét, lemaradjon. „Mi egy olyan uniót akarunk, amely képes beleszólni a világ dolgaiba, képes megvédeni az európai értékrendet, az európai életvitelét azoknak az országoknak, amelyek az Európai Unió tagjai, és hagyja őket, hogy úgy éljenek, ahogy éltek évtizedeken, évszázadokon keresztül. Egy olyan Uniót, amelyik erőt mutat fel, de nem befele, nem a kisebbeket, a gyengébbeket »sapkázza», hanem kifele. Egy olyan uniót, ahol a gazdákat, a vállalkozókat, a polgárokat támogatják” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Winkler Gyula, Szilágyi Dóra-Emese és Vincze Loránt EP-képviselőjelöltek az udvarhelyi kampányhajrán
Fotó: László Ildikó
Kelemen Hunor szerint minden romániai közvélemény-kutatás magas, 60 százalék körüli választási részvételt jósol, ezért az erdélyi magyarságnak is legalább ilyen arányban kell urnákhoz járulnia, hogy megőrizze EP-képviseletét és erejét az önkormányzatokban. Úgy értékelte: az RMDSZ-nek 500 ezer szavazatot kell összegyűjtenie, hogy ez a cél teljesüljön.
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati jelöltjeit, bukaresti törvényhozóit és EP-képviselőit látványos műsor keretében felvonultató, a közösségi médiában élőben közvetített rendezvényen az újabb mandátumra pályázó Winkler Gyula és Vincze Loránt EP-képviselő arról beszélt, hogy az 5 százalékos választási küszöb miatt politikai értelemben a „lét és a nemlét határán” billeg az (összlakosság 6 százalékára tehető) romániai magyarság EP-képviselete, és a magyarok közösségi összefogásán, választási részvételén múlik, hogy alakítói vagy elszenvedői lesznek az európai politikának.
A házigazda Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármesterjelöltje, Szakács-Paál István szerint a városának az „ellenségeskedés és marakodás” folytatása helyett a haladás és fejlődés alternatíváját kínálják az RMDSZ önkormányzati jelöltjei, akik szerinte nem azért dolgoznak, hogy választás nyerjenek, hanem azért akarnak választást nyerni, hogy dolgozhassanak városukért.

Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!