Jó iramban haladnak a kivitelezők azon autópálya-szakaszokon, amelyeken sokszor több éves huzavona után végre megkezdődhetett a munka.
Titus Corlățean korábbi külügyminiszter hétfő reggel egy Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy hivatalosan visszalép a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéért zajló versenyből.
Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy nagy hatótávolságú Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket küld Ukrajnába, mondván, hogy ez „új lépést jelentene az agresszióban” az Oroszországgal folytatott háborúban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) „a koalíció fő pártja”, álláspontjának figyelmen kívül hagyása feszültségekhez vezethet – figyelmeztette Ilie Bolojan miniszterelnököt Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Miközben Donald Trump amerikai elnök útban a Közel-Kelet felé arról beszélt, hogy a gázai háború véget ért, Izraelben pedig azt várják, hogy a gázai Hamász terrorszervezet szabadon engedje az utolsó, két éve elrabolt túszokat, legalább 27 ember halt meg.
Miközben Románia a költségvetési hiány csökkentésével van elfoglalva, a szociális szolgáltatások ismét háttérbe szorulnak.
„Örömteli közösség, elmélyült hit, épülő egyházmegye” – akár ez is lehetne a mottója az idei, immár harmadik alkalommal megszervezett Hitvalló Napnak, amely az Erdélyi Református Egyházkerület egyik kiemelkedő egyházmegyei rendezvényévé nőtte ki magát.
Ellenőrzéseket rendel el a magánkórházaknál Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
„Eltekintve attól, amiről mások döntöttek helyettünk, eltekintve a ránk zúduló szerencsétlenségektől, be kell vallanunk, hogy néha magunknak is ártottunk” – jelentette ki Ilie Bolojan.
Izraelben mintegy kétezren haltak meg a két évig tartó gázai háborúban, amelyet az iszlamista Hamász terrorszervezet 2023. október 7-i támadása indított el – közölte a ynet izraeli hírportál.
Segítséget kért a román hatóságoktól két ukrán állampolgár, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak be Romániába – közölte a Máramaros megyei Salvamont igazgatója.
Egyre több országban jelenik meg újra az a narratíva, amely szerint a nők igazi hivatása a család, a konyha és a gyerekszoba.
Két halálos áldozatot követelő baleset történt vasárnap délután az 1C jelzésű országúton, a Kolozs megyei Kackó közelében.
Nemtől és kortól függetlenül minden román állampolgárnak alapvető ismeretekkel kell rendelkeznie a fegyverek használatáról – jelentette ki Gheorghiță Vlad vezérkari főnök.
Oroszország atomfegyverekkel reagálhat, ha Ukrajna nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat kap, és beveti őket – figyelmeztetett vasárnap a Kreml.
Éles kirohanást intézett szombaton Diana Șoșoacă, a szélsőjobboldali S.O.S Románia elnöke a szintén szélsőjobboldali volt államfőjelöltet, Călin Georgescut, amiért elhatárolódott az AUR-tól és George Simiontól.
Vasárnaptól az Európai Unió országai fokozatosan bevezetik az új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES), amely az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgál – közölte a román határrendészet.
Az Egyesült Államok hónapok óta segíti Ukrajnát abban, hogy nagy hatótávolságú támadásokat indítson az orosz energiaipari létesítmények ellen.