Lenne kiút az ördögi körből

Pedig a hasonló ad hoc intézkedések miatt tartunk ott, ahol, s mintha senki sem tanult volna a 2008-as év hibáiból, a politikum ismét hűbelebalázs módjára osztogat abból, ami nincs.

Nézzük először, hogy is néz ki a helyzet, ami sürgős orvoslásra szorul. A hirtelen felindulásból elfogadott béremelések és adócsökkentések az idei év folyamán 2008 óta nem látott magasságokba lendítették a keresletet, amivel így válság utáni időkben nem is lenne gond, de a hasonló intézkedéseket nem ártott volna időben jelezni, hogy a termelő ágazat is ehhez igazíthassa kínálatát. De mivel nem így történt, ugrásszerűen megnőtt az import, ezzel együtt persze a külkereskedelmi mérleg hiánya is.

Menet közben pedig a helyi termelés is megpróbált alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez, azonban azzal kellett szembesülnie, hogy nincs munkaerő, az emberek vagy külföldön vállalnak munkát a jobb élet reményében, vagy itthon vannak, de a felkínált bérekért inkább otthon gazdálkodnak, éppen annyit, amennyiből eltartják családjukat – tehát nem vállalkozásszerűen –, vagy feketén ezt-azt dolgoznak. Nem kell közgazdaságtani doktori ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: elkerülhetetlenné váltak a fizetésemelések. A politikum ezt próbálja elérni a közszférában, illetve a nyugdíjak esetében. De – mint mindannyian tudjuk – a költségvetés egyáltalán nem teszi lehetővé a kampányadakozást.

Adott tehát az ördögi kör, amiből a kiadások lefaragása vagy a bevételek növelése jelenthet kiutat. Utóbbit – bár a Nemzetközi Valutaalap ezzel riogat – gyorsan felejtsük el, s reménykedjünk abban, hogy nem olyan kormánya alakul Romániának december 11. után, amelyik ezt a könnyebb, de hosszú távon csődhöz vezető megoldást választaná. A másik út az IMF megmondóemberei szerint csakis az adóemelés lehet, pedig a büdzsé bevételeit a hatékonyabb adóbegyűjtés, ha kell, még inkább tudja növelni, csak ezt a rég vállalt célkitűzést mintha ott, Bukarestben – és nemcsak – sokan elfelejtenék, mint járható utat. Pedig a közszféra béremelését és a nyugdíjak növelését is ki lehetne ezáltal pipálni, s infrastrukturális beruházásokra is futná, amelyek mind-mind hozzájárulnának a magánszektor fellendüléséhez, a béremelésekhez, s implicit a munkaerő motiváláshoz is.

A „Nyugat” azonban mintha mindent megtenne azért, hogy mi maradjunk Európa Bangladese, ahová az olcsó munkaerőért jönnek csak a befektetők, hogy majd az itt éhbéren legyártatott bútort, divatárut stb. sokszorosáért kínálják nekünk is. Hiszen ha jól megnézzük, semmi sem olcsóbb már nálunk, sőt. Ezen a helyzeten pedig mielőbb változtatnunk kell, és a politikum, illetve az üzleti szféra mellett ránk, egyszerű polgárokra is nagy feladatok hárulnak. Ha rajtam múlna, akkor első körben a helyi termékek fogyasztása mellett valamivel nagyobb adófegyelmet is javasolnék – hiszen ha mindig azon jár az eszünk, hogyan bújjunk ki az adózás alól, akkor mi se várjunk autópályát vagy sült galambot.