VEZÉRCIKK – Bár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé.
2017. február 21., 23:572017. február 21., 23:57
Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie\" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal.
Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható.
Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt.
Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet.
Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Ötszázhetven évvel ezelőtt, 1456. augusztus 11-én, a nándorfehérvári diadal után három héttel pestis áldozata lett Hunyadi János hadvezér.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!