Brüsszel továbbra is pártolja a ciántechnológiát

Brüsszel továbbra is pártolja a ciántechnológiát

Fotó: mti

Továbbra sem tartja indokoltnak a ciántechnológia betiltását az Európai Bizottság (EB) – derül ki a Janez Potočnik, az EB környezetvédelmi biztosa által a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak küldött válaszából.

Krónika

2014. augusztus 07., 17:142014. augusztus 07., 17:14

A Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványt idén márciusban Tőkés László európai parlamenti képviselő, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztette az EU végrehajtó testülete elé.

A kezdeményezést az tette aktuálissá, hogy a verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.

A memorandum aláírói szerint az érintett országokban a fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiák veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot. Rámutattak: a közel félmillió négyzetkilométernyi, Európa egyik legnagyobb víztározójának számító Kárpát-medencében európai szintű kérdéssé válik a nagyrégió ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége.

„Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés\" – fogalmaz a memorandum.

Érvelésük szerint az európai polgároknak joguk van a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való, továbbá a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a Nagybányán 2000-ben bekövetkezett ciánkatasztrófához hasonló bányaszerencsétlenség megelőzésének leghatékonyabb módja a ciántechnológia teljes tilalma.

Mint ismeretes, 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az EB-t, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról. Mivel Brüsszel máig semmilyen jogi lépést nem tett a törvényhozás döntésének végrehajtása érdekében, Tőkésék felkérték José Manuel Barroso EB-elnököt, hogy szerezzen érvényt az EP döntésének, és rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az EU tagállamaiban.

„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát\" – válaszolta Barroso nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.

Tőkés László csütörtöki közleményében rámutat, a környezetvédelmi biztos „semmitmondó, kitérő jellegű\" válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába.

„Az EP döntése nyomán az Európai Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani\" – állapította meg az európai parlamenti képviselő. Tőkés hozzátette: Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson
2024. április 06., szombat

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten

Újabb kormányellenes tüntetést szervezett szombaton Budapesten Magyar Péter ügyvéd, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje.

Újabb kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten
2024. április 06., szombat

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget

Nem adja ki Franciaország Romániának a korrupció miatt elítélt Pál herceget: a francia igazságszolgáltatás jogerősen elutasította a szökevény kiadatását – erősítette meg Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Román kudarc: nem adja ki Franciaország a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt Pál herceget
2024. április 06., szombat

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok

Egy oroszországi olajvezeték felrobbantását jelentette be az ukrán katonai hírszerzés szombaton hivatalos honlapján.

Oroszországi olajvezetéket robbantottak fel az ukránok