2012. október 04., 09:052012. október 04., 09:05
Ám néha mégis eszébe jut, hogy voltaképpen valami helytelent cselekszik, amikor bekortyolja, és firtatja, hogy mégis mi van a tejjel. Mondom, hogy tartós, akkor jó, mondja, nem, dehogy, tartósítják, belekevernek szereket, mondom, akkor ne igyam meg, kérdi, de, ha jólesik, nem vagy rá érzékeny, mondom.
És még mi tartósított, faggatózik, és nem nagyon tudom, mit válaszoljak, mondjam, hogy minden, és kockáztassam ezzel, hogy a nálam mérföldekkel inkább megfelelni vágyó gyermekem folyton törje a fejét, mit ehet meg nyugodt lelkiismerettel. Végül álnok módon kihasználom a helyzetet, és rávágom, a gumicukor. Zsófi egészen egyértelmű következtetést von le ebből, szóval, ami jó, az valójában nem az. Nem, például az alma, ami a kertben terem, az jó is meg jó is, próbálkozom.
Na nem a mi kertünkben, mert a négy gyümölcsfánk közül az egyik a bokájánál hajtott ki, a teteje meg olyan, mint a sétapálca, a másik három terebélyesedik ugyan, de csak egyiken volt idén tavasszal három virág, azok is meddőn lehulltak. Már sajnálom, hogy a mesterséges beporzásra nem vetettem be a sminkecsetemet, no, de majd jövőre. A málnabokrokat meg kiásták a kutyák, napokig elrágódtak a gyökereken. A mamáék kertjében viszont terem alma, körte és fosókaszilva is, potyolt, kukacos, pont olyan, mint a bioboltban, és nem is csoda, hiszen húsz éve permetezték utoljára.
És Zsófi vidáman hersegteti, mert ő már ilyen környezettudatos, és kioktat, hogy mamánál mindig házi tej van, csak én vagyok ilyen furcsa, hogy a házi tejtől a csuporban érzem a tehén szagát. Én meg csak tévelygek ebben az útvesztőben, mert tiltsam el a tartós iskolatejtől, amiről Zsófi már egyre vadabb dolgokat hall, mert hogy azt is mondták, hogy az nem is tej.
Meg hogy inkább vigye haza, és én főzzek belőle valamit. Miért, kifő belőle a tartósító? Aztán eszembe jut a falusfelem, aki felvásárolta a legkukacosabb almákat, majd behordta a városba, és feláron, biotermékként eladta. Egyél, ami jólesik, mondom Zsófinak nagylelkűen, majd mégis kibújik belőlem a pedagógiai célzatú gonoszság: a helyedben azért a gumicukron elgondolkodnék…
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.