2010. július 30., 11:472010. július 30., 11:47
Pedig Kovács igazi környezetvédő. Lópatkolásból él, nem fertőzte meg a modernizáció szele, ha kezét felhasítja, saját maga varja össze a sebet zsákvarró tűvel. Pazarló mivoltára legfeljebb annyi írható, hogy néha a pálinka elfogyasztása után a poharat is megeszi.
A radikális zöldektől viszont vörös és sárga leszek akkor, mikor el akarják hitetni velem, hogy az ember nem más, mint egy rosszindulatú daganat az anyatermészet ölelő kebelén. S az a felfogás már szinte fanatikus, miszerint azért szaporodtak el például a Székelyföldön a medvék, mert az embernek nincs természetes ellensége, s így nincs meg a természetes szelekció fajtisztító hatása. S az emberek folyton terjeszkednek, elfoglalják az állatok területeit. Ehhez csak két megfigyelés társul a kiegyensúlyozás kedvéért: az egyik, hogy a székelyföldi hegy alatti falvakban nagyon kevés eltéréssel Áron bá háza az utolsó az erdő alatt, ahogy 100 évvel ezelőtt is. A másik megfigyelés is egyszerű, hiszen a maroknyi székely porlik, mint a szikla. Úgyhogy nem hiányzik a nyakára még vagy ezer medve, amit kilőni sem lehet, mert hű mekkora gyilkosok leszünk attól.
De hát, ha ki tudták harcolni, hogy Katalóniában betiltsák a bikaviadalt, melynek sok száz éves hagyománya volt, akkor egy szavunk se legyen nekünk, földhözragadtaknak, mert pár medve belépett az auránkba. Különben is, a földjeink termését is másoknak adományozzuk, kik úgyszintén a mi nyomásunkra kényszerültek lopni, garázdálkodni, mit árthat most egy pár megmocskolt háziállatot feláldozni a természet oltárán. Most már csak egy dolgot nem értek: az senkinek nem jutott eszébe, hogy valaki a juhok mellett is ki kéne álljon? Milyen dolog az, hogy a medve, a málnapásztor, az elvileg vegetáriánus étkeken megélő állat ártatlan juhokat, disznókat ragadjon el hidegvérrel? Micsoda pazarlása ez a természetnek? Ráadásul senki meg nem tanította a medvéket, hogy amennyi ételt kiveszel a tányérodba, azt edd is meg mind egy szálig.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.