2010. április 09., 11:412010. április 09., 11:41
Hiszen például a szülési szabadságon, illetve gyermeknevelésin levő kismamákat – esetenként kispapákat – valóban segíteni kell valamilyen szintű jövedelemmel, és például az egészségük, testi épségük sérülése miatt munkahelyüket elvesztők vagy elhelyezkedni nem tudók sem szorulhatnak a társadalom peremére, az ő megélhetésüket is segíteni kell.
De az egyik leggyakoribb szociális támogatásként megjelenő ún. fűtéspótlékra semmilyen szükség nem volna, ha az arra szorulók, de inkább kényszerülők jövedelme, illetve az idősebbek esetén nyugdíja a jelenleginél nagyobb volna. Utóbbiak esetén örökzöldnek is mondható a megállapítás, miszerint szánalmasan alacsony nyugdíjuk gyökerei a mind ideológiailag, mind gazdaságilag eleve működésképtelen és elhibázott letűnt rendszerben keresendők. Mert, ha a letűnt rendszerben dolgozó mai idősebbek, mondjuk, egy anyagilag jobban működő és fizető nemzetgazdaságban vonultak volna nyugalomba, biztosan nem a mostani szinten mozogna nyugdíjuk, s akkor igen nagy valószínűséggel fűtésre, gyógyszerre, egyáltalán emberibb életkörülményekre és magasabb életszínvonalra is futná a pénztárcájukból. És nem lenne szükségük pótlékra.
A derékhadat kitevő ún. középrétegről van szó, nem a havi sok ezer lejből „tengődő” kiváltságosokról, úgyhogy a múlt rendszer hibáit az ilyen aránytalanságok mérséklésével (is) lehetne orvosolni. És talán azon is érdemes volna illetékességi szinteken elgondolkodni, hogy részesülhet-e társadalmi támogatásban az a – megkockáztatom – milliós nagyságrenddel is mérhető népesség, amely ugyan ép, egészséges, életerős, de életében kisujját is alig mozdította, hogy önmagának, családjának megélhetést teremtsen. És az igencsak lyukas szociális védőháló foltozásához semmivel sem járult hozzá.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.